A "bűnözésre hajlamos" külföldiek előtt zárva marad Dél-Korea

Szöul |

<p>Nem szállhatnak fel a Dél-Koreába induló nemzetközi járatokra áprilistól azok a külföldiek, akiket múltjuk alapján a koreai bevándorlási hivatal terrorcselekmények és egyéb bűncselekmények elkövetésére &quot;hajlamosnak&quot; ítél - közölte a szöuli kormány csütörtökön.</p>

Az igazságügyi minisztérium kiemelte, hogy az utasellenőrző rendszert a Dél-Koreába induló 86 légitársaság minden járatán alkalmazni fogják.

A rendszer lényege, hogy indulás előtt a légitársaság megküldi az utasok adatait a szöuli bevándorlási hivatalnak, amely ezt követően megvizsgálja úti okmányaikat, azt, hogy korábban bármelyikük részt vett-e terrorcselekményben, vagy tagadták-e már meg tőle a belépést az országba. Ezt követően a koreai hatóságok jelzik, a légitársaságnak, ha valaki nem szállhat fel a Dél-Koreába tartó járatra.

Az utasellenőrző rendszert 2015 februárja óta szúrópróbaszerűen alkalmazták. A próbaüzem alatt 2271, "bűnözésre hajlamos" embert nem engedtek felszállni Dél-Koreába induló járatokra. Köztük olyanokat, akiket korábban gyilkossági kísérlet, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények vagy éppen lopás miatt ítéltek el, illetve lopott vagy elveszettként bejelentett útlevéllel próbáltak beutazni az országba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?