A brazil kormány eltitkolja a járványügyi adatokat

Jair Bolsonaro

Brazília vasárnap eltávolított a koronavírus-pandémiára vonatkozó több hónapnyi járványügyi adatot a kormányzati honlapjáról.

Az időrendben, tagállamokra és településekre bontott információkat a brazil egészségügyi tárca törölte, amelynek élére Jair Bolsonaro elnök június 3-án Eduardo Pazuello tábornokot nevezte ki ügyvezető egészségügyi miniszternek.

"Az összesített adatok (...) nem tükrözik az ország jelenlegi helyzetét" - írta Twitter-üzenetében Bolsonaro az egészségügyi minisztérium egyik dokumentumára hivatkozva. Hangsúlyozta, hogy intézkedéseket hoztak az esetek bejelentésének javítására és a diagnózisok megerősítésére.

Ugyanakkor sem Bolsonaro, sem az egészségügyi tárca nem indokolta meg az adatok törlését a covid.saude.gov.br honlapról. A honlapot szombaton indították újra egy új felülettel, amely csak az utóbbi 24 órában történt halálozásokra, új fertőzöttekre és a gyógyultakra vonatkozó információkat tartalmazza, az összesítések viszont nem érhetőek el többé.

Latin-Amerika legnagyobb, 210 milliós lakosú országában az egészségügyi tárca szombati tájékoztatása szerint az utóbbi 24 órában 27 075-tel nőtt az igazoltan fertőzöttek és 904-gyel az elhunytak száma. Az utoljára pénteken közölt összesítéshez mérten így az azonosított fertőzöttek száma 672 846-ra, a haláleseteké pedig 35 930-ra gyarapodott.

Az államfő a járvány kitörése óta többször is elbagatellizálta a helyzet súlyosságát, volt, hogy aprócska influenzának nevezte az új koronavírus okozta Covid-19 betegséget, az arra adandó válaszokat pedig túlreagálásnak minősítette. Szembeszállt a helyi vezetők által elrendelt vesztegzár-rendelkezésekkel is, mondván, hogy a gazdaságban bekövetkezett válság miatt többen halnak majd meg, mint a járványban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?