A bolíviai elnök negyedszer is indulhat az elnökválasztáson, ha a nép is úgy akarja

La Paz |

<p>Húszórás maratoni vita után a bolíviai parlament elfogadta azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy Evo Morales államfő negyedszer is induljon az elnökválasztáson, ha referendumon a bolíviai nép is áldását adja erre.&nbsp;</p>

A képviselők elsöprő többséggel, 112 szavazattal 41 ellenében fogadták el a törvényt, hogy módosítani lehessen az alkotmánynak azt a cikkét, amely kimondja, hogy legfeljebb két cikluson át lehet az ország államfője ugyanaz az ember. A hosszú vita ellenére borítékolni lehetett a döntést, mert a Moralest támogató képviselők kétharmados többségben vannak a kongresszusban. Az alkotmány módosításához népszavazást kell tartani, várhatóan a jövő év februárjában kerül rá sor. Evo Moralest először 2005-ben választották meg elnökké, ő lett Bolívia történetének első őslakos, indián államfője. Ezután még kétszer, 2009-ben és 2014-ben választották újra, holott a jelenlegi alkotmány csak kétszeri megválasztást engedélyez. A legutóbbi, tavalyi elnökválasztás előtt azonban az alkotmánybíróság arra a megállapításra jutott, hogy Morales újra indulhat, mert amikor először megválasztották, még az előző alkotmány volt hatályban, amelyben ilyen korlátozás nem szerepelt. A tavaly elnökválasztáson Evo Morales a voksok 60 százalékát gyűjtötte össze.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?