A berlini főpályaudvar elleni támadást hiúsítottak meg

Berlin |

<p>A berlini főpályaudvar elleni gyújtóbombás támadást hiúsítottak meg az utolsó pillanatban - közölte hétfőn a német rendőrség.</p>

A rendőrség szóvivője szerint a szakértők hatástalanították a gyúlékony anyaggal megtöltött palackokból álló szerkezetet, amely egy gyutacshoz volt csatlakoztatva.
A hatóságokat vasutasok riasztották, amikor rábukkantak a sínek mellett elhelyezett gyanús tárgyakra a főpályaudvarra bevezető egyik alagút északi bejáratánál, alig 100 méterre a peronoktól.
Hivatalos közlés szerint ismeretlen tettesek néhány órával korábban gyújtóbombás merényletet hajtottak végre a Berlin és Hamburg között közlekedő vonat pályájának brandenburgi szakaszán. A keletkezett tűz következtében több jelzőberendezés megrongálódott. A támadás következtében a két város közötti összeköttetés órákra megbénult.
Értesülések szerint az elkövetett, illetve tervezett merényletekért egy szélsőbaloldali csoport vállalta a felelősséget. A Bild című napilap szerint a csoport internetes állásfoglalásában azt hangoztatta, hogy a gyújtóbombás akciókkal az afganisztáni német katonai szerepvállalás ellen kívánt tiltakozni. Egy izlandi vulkán után Hekla néven jelentkező háborúellenes csoport követelte annak a bebörtönzött amerikai katonának a szabadon bocsátását is, akit a hatóságok azzal vádolnak, hogy 2010-ben titkos iratokat szivárogtatott ki a WikiLeaks portálnak. A német szövetségi bűnügyi hivatal első állásfoglalásában a nyilatkozatot hitelesnek nevezte.
A berlini főpályaudvaron még késő délután is folyt a nyomozás a tettes, illetve tettesek után. A biztonsági intézkedéseket megerősítették.

(Frissítve: 16:37)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?