3,7%-ra mérséklődött az infláció Magyarországon

forint k

2024. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat Magyarországon. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly júniushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 1,1 százalékkal nőtt, ezen belül a cukoré 27,4, a büféáruké 9,2, a csokoládé és kakaóé 9,1, a gyümölcs- és zöldségléé 8,7, az éttermi étkezésé 8,1, a sertéshúsé 7,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 5,6 százalékkal emelkedett. A termékcsoporton belül a tojás ára 22,3, a liszté 19,2, a tejtermékeké 10,2, a száraztésztáé 10,0, a kenyéré 8,2, a tejé 6,2, a baromfihúsé 5,5 százalékkal csökkent. A szolgáltatások 9,7 százalékkal drágultak, ezen belül a lakbér 13,1, a testápolási szolgáltatások 10,7, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,5, a járműjavítás és -karbantartás 10,1, a lakásjavítás és -karbantartás 9,8, a sport- és múzeumi belépők 8,2, az üdülési szolgáltatás 3,0 százalékkal.

A szeszes italok, dohányáruk ára 4,2, ezen belül a dohányáruké 4,7 százalékkal emelkedett. A gyógyszer, gyógyáruk ára 6,1, a testápolási cikkeké 2,1 százalékkal növekedett.

A ruházkodási cikkek 4,1 százalékkal drágultak.

A háztartási energia 2,7, ezen belül a vezetékes gáz 5,2, az elektromos energia 2,4 százalékkal olcsóbb lett.

A tartós fogyasztási cikkekért 1,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ez utóbbin belül a használt személygépkocsik ára 8,8 százalékkal csökkent, az új személygépkocsiké 5,7, a szobabútoroké 2,1, a konyha- és egyéb bútoroké 1,9, a fűtő- és főzőberendezéseké 0,8 százalékkal nőtt.

A járműüzemanyagok 3,2 százalékkal drágultak.

Májushoz viszonyítva egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan nem változtak.

Az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal mérséklődött, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 4,4 százalékos árcsökkenése következtében. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt. A fentiek mellett a cukor ára 2,1, a tojásé 1,7, a párizsi és kolbászé 1,1 százalékkal csökkent, a kávé, illetve a csokoládé és kakaó ára 1,2-1,2, a büféáruké 0,9, a baromfihúsé 0,6, a tejé 0,3 százalékkal nőtt.

A legnagyobb mértékben, 1,0 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk, valamint (szintén 1,0 százalékkal) a szolgáltatások drágultak, utóbbin belül az üdülési szolgáltatások 4,4, a társasházi közös költség 1,4, a lakbér 1,1 százalékkal. A háztartási energiáért 2,3, ezen belül a vezetékes gázért 4,6 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A járműüzemanyagok ára 3,4 százalékkal csökkent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?