30 milliárd dollárt veszítettek a szupergazdagok a Fed vezetőjének beszéde után

425 millió dollárt nyert egy tippelő egy amerikai lottón

Az Amazon alapítójának vagyona egyetlen nap alatt 6,5 milliárddal csökkent.

A világ leggazdagabbjai összesen több mint 30 milliárd dollárt veszítettek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője, Jerome Powell pénteki beszéde után – áll a Forbes honlapján.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet elnöke gyengébb gazdasági növekedést és „hosszú, fájdalmas” küzdelmet jelentett be az infláció letörése érdekében. A közel tíz percig tartó beszédben jelezte, hogy a jövőben további jelentősebb mértékben emelkedhetnek az amerikai kamatok, miközben a piac a kamatemelések lassulására számított.

A Forbes szerint a világ leggazdagabb üzletembere, a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk vagyona 5,4 milliárd dollárral 257,3 milliárd dollárra zuhant. Bernard Arnault, a világ vezető luxuscikk-gyártója, az LVMH fő tulajdonosa 4,5 milliárd dollárt veszített, vagyona 161,7 milliárd dollárra csökkent, míg az Amazon alapítója, Jeffrey Bezos vagyona 6,5 milliárd dollárral 155,3 milliárd dollárra zsugorodott.

A Google alapítói, Sergey Brin és Larry Page körülbelül 5 milliárd dollárt, Warren Buffett és Larry Ellison befektetők fejenként mintegy 3 milliárd dollárt, Bill Gates pedig több mint 2 milliárd dollárt veszített a Forbes számításai szerint.

Az indiai milliárdos és az Adani Group konszern tulajdonosa, Gautam Adani lett az egyetlen a világ tíz leggazdagabb emberének listáján, aki nem veszített pénzt pénteken, sőt a vagyona 1,6 milliárd dollárral 140,1 milliárd dollárra nőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?