19 éves lány toborzott tagokat az Iszlám Államnak Spanyolországban

Madrid |

<p>Őrizetbe vett a spanyol rendőrség egy 19 éves nőt a északkelet-spanyolországi Figueresben, akit azzal gyanúsítanak, hogy együttműködött az Iszlám Állammal (IÁ): tagokat toborzott, elméleti oktatást tartott nekik, majd segítette eljutásukat a terrorszervezethez.</p>

A spanyol belügyi tárca tájékoztatása szerint a nő nyomára a német hatóságok segítségével akadtak, akik a múlt héten Stuttgartban vettek őrizetbe egy arab férfit, és tőle szereztek információt a fiatal nő tevékenységéről. Az akcióval egy nagyon aktív terrorista sejtet sikerült felszámolni - állítja a minisztérium. Ebben az évben már hetven embert tartóztattak le és állítottak bíróság elé a spanyol hatóságok a dzsihadista terrorszervezettel való együttműködés miatt. Legutóbb két hete számoltak fel egy 14 tagú hálózatot, akik Spanyolországban és Marokkóban tevékenykedtek. Az ilyen esetek miatt Spanyolország továbbra sem enyhít azon a terrorkészültségi fokozaton, amelyet június végén, a Tunéziában, Franciaországban és Kuvaitban végrehajtott merényletek miatt emelt meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?