Szörnyű: egy értelmileg akadályozott nőt erőszakolt meg két férfi

Egy cseh kerületi bíróság foglalkozik az ott történt esettel. A férfiak azzal védekeznek, hogy a nő beleegyezését adta.

A vádlottak tisztában voltak azzal, hogy az áldozat értelmileg akadályozott és nem képes ellenállásra. Az elsőrendű vádlott egy mezőre vitte, ahol arra kényszerítette, hogy vetkőzzön le, majd megerőszakolta, miközben a másodrendű vádlott őrizte őt. Ezután cseréltek. Az áldozat sírt, de nem tudott ellenállni, mert félt tőlük” - mondta az államügyész.

A szakértői vizsgálat eredményei szerint a nő szorongásos zavarban szenved, amely az eset után átélt trauma következménye. Fél az emberektől, nem megy egyedül sehova, otthon bezárkózik, és az ablakon kívülről figyeli a környezetét, hogy nem tűnnek-e fel a vádlottak" - mutatott rá az ügyész.

A két férfi azzal védekezik, hogy a nő beleegyezését adta és maga ajánlkozott az aktusra. „Nem igaz, hogy mi rángattuk, igazából ő maga jött, tényleg” - mondta az egyik vádlott.

A pszichiáter szerint a férfiak „nem értették, mit csinálnak”. Szerinte nem elég intelligensek ahhoz, hogy megértsék a helyzetet. A beidézett szakértő tanú viszont azt mondta, hogy nem kell magas intellektussal rendelkezni ahhoz, hogy az ember tudja, az ilyen szexuális viselkedés helyénvaló-e vagy sem. A két férfi 12 éves börtönbüntetéssel néz szembe.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?