10 millió forintos támogatást ad a magyar állam három gyermek vállalásakor

Budapest |

<p>Tízmillió forintos (nagyjából 31650 eurós) vissza nem térítendő támogatást ad a magyar állam azoknak a házaspároknak az új lakás vásárlásához, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai sajtótájékoztatóján.&nbsp;</p>

Lázár János elmondta: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kiterjesztése keretében a vissza nem térítendő támogatás mellett további 10 millió forintos hitelt is kaphatnak a három gyermeket vállaló családok huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál. 

Hogy minél biztosabb legyen az otthonteremtés, az új építésű lakások vásárlásakor a támogatás két gyermek esetén 2,6 millió forintra emelkedik - tette hozzá. 

Közölte azt is, akik eddig igényelték már a csok-ot vagy korábban az úgynevezett szocpolt, azok a felvett összeggel csökkentett támogatást igényelhetnek. Arról még egyeztetnek, hogy akik nem tudják teljesíteni a vállalásokat, azoknak milyen feltételekkel kell visszafizetniük a támogatást. 

Elmondta azt is: az új lakások vásárlása esetében eltörölték a csok feltételei között szereplő négyzetméterár-korlátokat már egy gyermeknél is. Az igénylés felső életkori határa továbbra is 40 év lesz. 

Lázár János emlékeztetett arra, hogy január 1-jétől 27 százalékról 5 százalékra csökken az új lakásvásárlás áfája legfeljebb 150 négyzetméteres lakások és 300 négyzetméteres házak esetében. Ezt a kormány azzal egészítette ki, hogy  szintén január 1-jétől önerős építkezésnél 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.

Emlékeztetett: az építési engedélyezési eljárás bejelentésre változik a 300 négyzetmétert meg nem haladó lakóépületek esetében. 2016 januárjára további építésügyi reformcsomag is készül, ebben a társasházak építésénél is meghatározzák azt a négyzetmétert, amelynél hasonlóan könnyebbé válik a hatósági ügyintézés. 

Nemzeti mintaterv katalógus is készül, amelyben olyan tájkarakterrel rendelkező épületeket javasolnak - akár felújítás vagy építés esetére - amelyek gyorsan és hatékonyan megvalósíthatóak - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?