Čaputová: Hiszek Szlovákiában (FOTÓK)

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová távozó államfő a leköszönő beszédében felidézte azokat a nehézségeket, amelyek az elmúlt öt évben az országon belülről és kívülről érték Szlovákiát.

„Öt évvel ezelőtt, amikor ebbe a tisztségbe léptem, senki közülünk nem sejthette, milyen problémákkal kell majd szembenéznünk. Így nem tudhattuk, hogy az ötéves mandátumomból két éven át egy világméretű pandémia avatkozik be az életünkbe, vagy azt, hogy a szomszédunkban katonai agresszió szemtanúi leszünk” – idézte fel az elmúlt időszakot a leköszönő államfő azzal, ezekben az években energiaválság és infláció is sújtotta az országot. „Nem számítottam rá, hogy az ötéves mandátumom során öt kormány váltja majd egymást, illetve, hogy a politikai helyzet olyan rendkívüli lépést kíván majd, mint a hivatalnokkormány kinevezése” – sorolta az elmúlt évek legfontosabb belpolitikai eseményeit.

A távozó elnök hangsúlyozta, szerinte az országban rejlő lehetőség elsősorban az itt élő emberekből ered. Bízik benne, hogy a polgárok egy jobb ország és egy jobb élet érdekében dolgoznak. „Ez a közös erőfeszítésünk sikerrel járhat” – tette hozzá, majd így folytatta: „Hiszek ebben, mert Hiszek Szlovákiában, és meg vagyok győződve róla, hogy Szlovákia is bízhat önmagában.”

Čaputová arra is emlékeztetett, a mandátuma idején, a rendes hivatali teendői mellett a családon belüli erőszak áldozataira is igyekezett odafigyelni, sikerként emelte ki, hogy a kabinetekkel együttműködésben a megyeközpontokban a probléma kezelésére intervenciós központokat alakítottak ki. A leköszönő elnök arról is beszélt, az idősek szociális helyzetének javítására is törekedett és támogatta a szegénységben élők számára adott célzott támogatást, a lelki egészségre vonatkozó tabukat is igyekezett lebontani. „A kisebbségek kapcsán pedig arra törekedtem, hogy a különbözőségük miatt ne részesüljenek más bánásmódban vagy ne szembesüljenek diszkriminációval, hanem hogy úgy tekintsünk rájuk, mint akik a társadalmunkat gazdagítják” – jelentette ki.

Galéria

A távozó államfő arra is kitért, a hivatalában mindig az alkotmányosságot tartotta szem előtt, ha valamilyen törvényt vétózott, az indoklását gyakran az Alkotmánybíróság is helyénvalónak találta. „Ezt a jogállam standardjainak építéséhez való jelentős hozzájárulásként értékelem” – tette hozzá. Majd arról beszélt, tevékenységében fontos szerepet játszott a klíma- és környezetvédelem, amely témájában az elnöki iroda a zöld intézkedéseivel jó példával járt elöl. Ugyanakkor nem tagadta, hogy munkája nem volt hibátlan, de mindig a demokratikus értékekhez igyekezett tartani magát, párbeszédre, a polgárok, a politikusok és a szakértők közötti ellentétek csillapítására törekedett. Bízik benne, hogy az ilyen politizálás az országban a jövőben is folytatódik. 

Čaputová a beszédében kritikus hangot is megütött. „Kihasználatlan lehetőségek és elszalasztott esélyek szemtanúja is voltam” – mondta az ötéves mandátumáról. Majd arról beszélt, sok emberben a harag és a félelem szunnyad, és a kor kihívásai miatt a társadalmat összetartó bizalom is meggyengült. „A gyűlölködő megnyilvánulások a közösségi médiából átkerültek a fizikai térbe, a valós világba és a politikai életbe” – mondta, majd hozzátette, a kiélezett társadalmi helyzet következménye lett a Vár utcai terrortámadás és a Robert Fico (Smer) kormányfő elleni merénylet. A távozó elnök szerint a helyzet javítását mindenkinek először magában, a szavai és cselekedetei átértékelésében, a párbeszédre való készségben, az előítélet-mentességgel kell elkezdenie. Kiemelte, a kölcsönös bizalom megerősítése jelentős feladat mindannyiunk számára. Rámutatott, a társadalmat összetartó erőknek a szolidaritásnak, a toleranciának, az igazságosságnak, a felelősségteljességnek kell lennie.

„Szlovákia, gyermekkorom országa, hazám, nyugodtabb időket kívánok neked, okos vezetőket és több emberséget. Minél több öntudatos, büszke embert kívánok neked, akikből nem hiányzik az alázat. Szeretett Szlovákiám, megtiszteltetés volt, hogy szolgálhattalak. Köszönöm” – zárta leköszönő beszédét Čaputová.

Zuzana Čaputovát 2019. június 15-én iktatták be hivatalába, Szlovákia első nöi és egyben legfiatalabb államfőjeként került a tisztségbe. Ötéves mandátuma alatt öt miniszterelnök váltotta egymást. Már tavaly bejelentette, az idei államfőválasztáson nem indul. Döntését akkor azzal indokolta, még egy mandátum kitöltésére nem lenne ereje. Ennél konkrétabb indokokat azonban nem nevezett meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?