„Zuzana, bombáznak minket, sok katona és civil elesett” – mondta az ukrán elnök Čaputová államfőnek

s

A szlovák köztársasági elnök a közösségi médián osztotta meg telefonhívásának részleteit Zelenszkij ukrán elnökkel, aki Szlovákia segítségét kéri.

Épp most hívott Volodimir Zelenszkij elnök” - írta az államfő a közösségi oldalán. „Zuzana, bombáznak minket, sok katona és civil elesett” – mondta a Čaputovának, aki még reggel elítélte az orosz támadást: „Mindannyian békére vágyunk, és Zelenszkij elnök úr a leginkább, mégis ma arra kényszerülnek, hogy megvédjék saját életüket és szuverenitásukat egy olyan agresszorral szemben, aki átlépett minden emberi határt, és az utolsó korlátokat is ledöntötte" – írta.

Az államfő hozzátette, hogy az ukrán elnök Szlovákia támogatását kérte, hogy Oroszországgal szemben szigorú szankciókat vezessen be, továbbá anyagi segítségre is szükségük van.

Biztosítottam őt arról, hogy Ukrajna vezetése és népe olyan szomszédot talál bennünk, akire számíthat, nemcsak a jó időkben, hanem most, a legnagyobb szükség idején is. Egy olyan szomszéd, aki segítséget nyújt nekik, hogy megbirkózzanak a legnehezebb helyzettel, amelyben az ország találhatja magát.” - tette hozzá a szlovák elnök.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?