Közélet

Žiga: Az az érzésem, hogy Fico a szélsőségeseket védi, és ez baj

Pozsony | Peter Žiga (Smer-SD) gazdasági miniszternek az az érzése, hogy Rober Fico, a Smer-SD elnöke a Milan Mazurek volt parlamenti képviselő elítélésével kapcsolatos kijelentéseivel a szélsőségeseket védi. „És ez baj” – mondta Žiga a szerdai kormányülés után.
TASR

2019. szeptember 11. 15:30

Peter Žiga
Peter Žiga - TASR-felvétel

„Egy dolog megnevezni a lakosság bizonyos csoportjaival kapcsolatos problémákat, egy másik pedig kiállni a szélsőségesek mellett, és kommentálni a bírósági határozatokat”

– tette hozzá a gazdasági miniszter, aki megerősítette, hogy a dolgot megvitatják a párton belül.

Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter elismételte: az, hogy Fico a védelmébe vette Mazureket, túlmegy minden határon. A szerdai kormányülés után adott nyilatkozatában kiemelte, tiszteletben kell tartani a bíróság döntését.

„Nem tisztem, hogy kommentáljam azt. Nem foglaltam állást akkor sem, amikor a Legfelsőbb Bíróság nem oszlatta fel Marian Kotleba pártját. Elfogadom a döntést, a másik oldalon viszont le kell szögeznem, hogy a fasisztáknak és a fasiszta retorikának nincs helye a 21. században”

– mondta Gál, felidézve, hogy nemrég volt a holokauszt emléknapja.

Andrea Kalavská (Smer-SD-jelölt) egészségügy-miniszter nem akarta minősíteni Fico megnyilvánulását, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ellenzi a szélsőségesség és a fasizmus minden formáját.

„Ezért elfogadhatatlannak tartom Mazurek úr szavait. Jogerősen elítélték emiatt, és úgy vélem, el is kellett ítélni őt”

– fűzte hozzá.

Richard Raši (Smer-SD), a beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes Fico kijelentéseivel kapcsolatban azt mondta, hogy valószínűleg rossz volt a szórend. A miniszterelnök-helyettes meggyőződése, hogy Fico nem úgy gondolta a mondottakat, ahogy a média prezentálta.

Robert Fico a közösségi oldalán korábban közzétett videóban kijelentette: Milan Mazurek (ĽSNS) volt parlamenti képviselő csak azt mondta ki, amit csaknem az egész nemzet gondol. A pártelnök arra reagált, hogy a nemzetiségi, faji vagy meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodással vádolt Mazureket jogerősen elítélték. Fico arról is beszélt, hogy a bűnüldöző szervek és a bíróságok gyakran a média nyomására hoznak döntéseket, nem pedig a tényleges bizonyítékok alapján.

Mazurek ellen a Frontinus rádióban 2016 októberében elmondott, roma etnikumot sértő, rasszista jellegű kijelentései miatt emeltek vádat.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gáti Norbert

Telt ház van a királyhelmeci kórház Covid-osztályán, sokan oxigénre szorulnak

koronavírus iskola

Februárban valószínűleg kinyithatnak néhány iskolát

Marek Krajčí

Krajčí: Fokozatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában

Béke mozi épülete

Még mindig vannak szabad helyek Érsekújvárban

Ismert márkák mögé bújnak a csalók

Kerülje ezeket a csaló e-shopokat! Mutatunk csaknem 90 oldalt, ahonnan ne rendeljen!

Komárom

A Komáromi járásban csak pár faluban nem lesz mintavételi pont

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.