Zenés tüntetésen mutatja meg sokszínűségét a kultúra

Kép: a Kultúrny Mejdan Facebook-eseménye
Pozsony |

Szerda kora este a főváros központjában „Kultúrny Mejdan" (Kultúrparty) címmel hirdettek meg egy zenés megmozdulást, amelynek a szervezői szerint az a célja, hogy megmutassák a kormányzó SNS-nek, milyen sokszínű a hazai kultúra. Egyben Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter távozását is követelik. A tüntetéshez a Bázis - Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület is csatlakozott.

A szerdán, a szlovák nemzeti felkelés 80. évfordulójának előestéjén a felkelésről elnevezett pozsonyi Sznf. térre hívott össze megmozdulást több kulturális szervezet. A tüntetés Facebook-eseménye szerint arra reagálnak, hogy a dezinformációs közegből az SNS listáján a parlamentbe jutott Rudolf Huliak képviselő a Telegram-csatornáján arról beszélt, szerinte Pozsonyban is olyan felkelés készül, mint amilyen 2014-ben Kijevben történt és amelynek az ukrán főváros Függetlenség tere, közkeletű nevén a Majdan volt a központja. Huliak a videóüzenetében többször is tévesen „Mejdannak” ejti a kijevi helyszín nevét, a szerdai megmozdulás szervezői erre utalva nevezték el a zenés tüntetést "Kultúrny Mejdannak".

„Ennek a »Mejdan« tüntetésnek az a célja, hogy megmutassa Huliak úrnak, de a kulturális minisztériumot jelenleg irányító SNS-es barátainak is, hogy a szlovákiai kultúra a kreativitás széles spektrumát képviseli, amely európai és globális kontextusban alakítja magát” – írják a szervezeők a demonstráció Facebook-eseményénél. Itt azt is írják, hogy teljes mértékben azonosulnak a Otvorená kultúra (Nyitott Kultúra) kezdeményezés céljaival, így egyebek mellett követelik Martina Šimkovičová  (SNS-jelölt) kulturális miniszter és a tárca hivatalát vezető Lukáš Machala menesztését. A kezdeményezést 12 kulturális intézmény indította, de több tucat kulturális tér és létesítmény csatlakozott hozzá. A megmozdulást szintén támogatja a Bázis - Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület.

A demonstráció programja szerint 18 órától 21 óráig az Sznf. éren játszanak különböző DJ-k, majd pedig a Pink Whale nevű rendezvényhelyszínen folytatódik az esemény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?