Zajlanak az érettségi vizsgák a szakközépiskolákban

Pozsony |

Hétfőn több mint 8000 szakközépiskolás és szaktanintézebe járó tanuló kezdte meg az érettségit. A vizsgákon a szakképzésük során szerzett ismereteikről adnak számot a diákok. A vizsgák egészen a tanév végéig tartanak – tájékoztatta a TASR-t az oktatásügyi minisztérium.

A két-, három- és négyéves képzésen részt vevő diákok az érettségi vizsgák után fejezik be tanulmányaikat. A szakközépiskolákban a vizsga három részből áll, írásbeli, gyakorlati és szóbeli vizsgát kell tenni. A szaktanintézetekben szóbeli és gyakorlati vizsgát kell tenni, ez utóbbinak írásbeli része is van. Az érettségizők és a szakmunkástanulók is szabadnapokat kaptak a felkészülésre az érettségik előtt, a szakmunkástanulóknak három nap jár – tájékoztatott az oktatási tárca.

Az írásbeli érettségin maximum tíz tétel van, a diákoknak 45-120 percük van a kidolgozásra. A szakmai gyakorlati vizsgán a szak nehézségétől és jellegétől függően legfeljebb 15 témakört jelölnek ki – közölte az oktatásügyi minisztérium.

A szóbeli vizsgán legalább 25 tétel van, a felkészülési idő, szaktól vagy szaktantárgytól függően 15-30 perc, majd 15 perce van a diáknak a feleletre. A záróvizsga az írásbeli kivételével nyilvános, a diákok érettségi bizonyítványt, egy részük szaktól függően inaslevelet is kap.

Akik komoly ok miatt nem tudnak részt venni a vizsgán, három napon belül, a megfelelő igazolás bemutatásával pótérettségire jelentkezhetnek, ennek időpontja 2019 szeptembere vagy 2020 februárja.

Tavaly 6492-en érettségiztek szaktanintézetben nappali tagozaton, 915-en pedig távúton.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?