Záhradná Étterem

Nem vagyok idült rántott sajt-fogyasztó, de vegetáriánusként általában ez az étel nyújt kellő tájékoztatást az éttermek konyhájáról. De hát az étel minősége csak körülbelül a felét teszi ki nálam az étteremlátogatás fílingjének, a környezet és a személyzet legalább olyan fontos tartozékok. Egyébiránt pedig, ha például pörköltet ettem volna nokedlival, akkor csak a pörköltről és a nokedliról tudnék beszámolni. Ilyesfajta vívódások között érkeztem meg a Párkány főutcájának jobb oldalán található Záhradna Étterembe. Első célpontom a szemközti Miratti Étterem volt, viszont a hideg idő miatt be kellett érnem egy kiadós és kacskaringós sétával a kerthelyiség zegzugaiban. Figyelmeztetném azonban a főutcáról az étterembe lépőket: ha nem vigyáznak az elosztószekrény az 1,70-nél magasabbaknak lekapja a fejét.

Biztonságosnak és átláthatóbbnak tűnt a szemközti Záhradná, így be is merészkedtem az üvegajtón. Érdeklődéssel figyeltem meg magamon, hogy a berendezés hatására, melyet a változás szele gondosan elkerült, kellemes érzés szállt meg. Leültem a puritán egyszerűséggel, fenyőfa lécekből készült asztalhoz, melyhez egy kicsit keskeny pad tartozott, nem számítva a jó magyar ülepre. Voltam már az Adrián, láttam már tengert, bizton állíthatom tehát, hogy a sós vizeket maga mögé utasító tengerkék szemű pincérnő üdvözölt. Nem nagy örömömre, mert a tengerzúgást előbb ki lehetett venni, mint szavának kedvességét. Persze megvannak a magam eszközei, mire kihozta az italt a dőreséggel tűzdelt beszélgetéseink nyomán kénytelen volt elmosolyodni. Az egységesen stílusmentes berendezésből ki kell emelnem a falakra akasztott egyenruhákat, melyek valószínűleg a tulajdonos szemefényei. Szép gyűjtemény, van közötte postás-, rendőr- és vasutas zubbony, talán még elmegyógyintézeti felügyelő kimenőruhája is megtalálható köztük. A szomszédos asztalnál három fiatal fiú ultizott, amolyan vasárnapias lendülettel. Lehet, hogy az uniós csatlakozás köde lepte el szemeimet, de nem tudtam megállapítani, milyen nemzetiségűek.

Első fogásnak savanyú káposztalevest kértem, vállalva a kolbászkarikák kockázatát. A kis tálkában kapott étel nagyon finom és nagyon házias ízű volt. A tálka is alátámasztotta a házias jelleget: kívülről olyan volt, mint amikor a nagyi mosogat szemüveg nélkül. Kanalazás közben meglestem, hogy a másik asztalszomszéd knédlije nagyon szépen néz ki, a gusztusos és bőséges szafthabok a tányér szélét nyaldosták. Főételnek megkaptam a rántott sajtot hasábburgonyával, melyről lassan könyvet is írhatnék. Csak hosszas bizonygatás után értem el a pincérnőnél, hogy engedélyezze hozzá a káposztasalátát is. Csónakforma tányéron helyezkedett el a Szlovákiában szokásos egy darab, de nagy szelet, kellemes vastagságú és jól átsült rántott sajt. A sült krumpli sem sikított itatós után, friss volt és ropogós. Hanem a káposztasalátával meggyűlt a bajom. Nem minőséggel volt gond, hanem a mennyiséggel. Utólag gratulálhattam volna a pincérnőnek, és sajnáltam, hogy nem volt erőszakosabb, mert a tányér szélén levő zöldségkörítés is kielégítette volna zöldéhségem.

Összegezve tehát: az étel finom volt, a személyzet nem tudott kihozni sodromból, viszont a toalett szóval semmiképpen nem jellemezhető mellékhelyiséget csak fokozottan hátrányos helyzeteket megélteknek ajánlom.