Vologyimir J. szabadlábra kerülhet?

Pozsony |

<p>Csütörtön dönthet a Pozsonyi Kerületi Bíróság három illetékes bírája arról, helyet ad-e Vologyimir J. fellebbezésének.</p>

Az ukrán állampolgárságú állítólagos maffiafőnököt bűncselekményekből származó pénz tisztára mosása miatt négy év szabadságvesztésre ítélték, de ő megtámadta a döntést. Most akár az is előfordulhat, hogy szabadlábra kerül.

Vologyimir J. ugyanis 2002 óta vizsgálati fogságban volt négy évig, majd 2006-ban egy gyilkossági ügyben azonnal újabb vizsgálati fogságot rendeltek el, vagyis a pénzmosási ügyben rá kiszabott négy évet már tulajdonképpen letöltötte. Többrendbeli gyilkosság miatt a volt bokszolót korábban életfogytiglani fegyházbüntetésre is ítélték, de perét a Legfelsőbb Bíróság közelmúltbeli döntése alapján újra kell kezdeni. Az indoklás szerint nem tekinthető bizonyítéknak egy akként használt hangfelvétel, mert azt a per során nem teljes terjedelmében, hanem vágott változatában hallgatta meg a rendőrség. Ez azt jelenti, hogy perújrafelvételt rendeltek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?