Vizsgáltatják a hitelképességet

Komárom. A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén jóváhagyta a város 2001-es évre vonatkozó zárszámadását.

Komárom. A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén jóváhagyta a város 2001-es évre vonatkozó zárszámadását. A keretszámokból kiderül, Komárom jól gazdálkodott, ugyanis pozitív mérleggel zárta a tavalyi évet: az összbevétel nagysága 223,7 millió korona, míg az összkiadásé 206,6 millió korona volt – tájékoztatta lapunkat Szabó Béla, a pénzügyi bizottság elnöke. A mintegy 17,1 milliós többletből azonban 7 millió korona olyan hitelforrásként, illetve állami támogatásként szerepelt a bevételi oldalon, amelyet tavaly nem merítettek ki, és átkerült az idei költségvetésbe. Ez az összeg tehát nem jelent valós többletet. A fennmaradó 10 millió koronából lehet feltölteni a tartalékalapokat, 3,2 millió az útalapba, a többi nem célirányos tartalékalapokba kerül. A tavalyi év legnagyobb beruházása az a 33 lakásos bérház volt, amely felépítéséhez – az állami támogatás és kedvező lakástámogatási hitel mellett – 20 százalékos önrészesedéssel járult hozzá a város. Ugyancsak megkezdődött egy további, 44 lakóegységből álló bérház építése is, amelyet ez év derekán adnak át. Komoly kiadási tételt jelent az adósság- és kamattörlesztés, éves lebontásban 10-12 millió korona körüli összeg. A képviselő-testület arról is határozott, hogy rating-vizsgálatot kér a város anyagi helyzetének, hitelképességének megállapítására. Erre azért van szükség, mert Komárom komoly beruházások előtt áll, a víztisztító állomás megépítésébe az ISPA-támogatás mellett 80-90 millió korona önrészesedéssel kell beszállnia, és több tízmilliós értékű ingatlan megvásárlását is tervezi. Ha a vizsgálat kedvezően zárul a városra nézve, könnyebben tárgyalhat majd a bankokkal a hitelfelvételi lehetőségekről.

A képviselők legutóbbi ülésükön ismét foglalkoztak a 100 százalékig városi tulajdonban lévő Com-Therm Kft. eladásával. Ennek a társaságnak van a tulajdonában a hőgazdálkodással kapcsolatos valamennyi ingó és ingatlan vagyon. A melegvíz- és távhőszolgáltatást mostanáig nyújtó Tekom-therm vállalat csupán bérelte azt, és a várossal kötött bérleti szerződése július 31-én lejár. Szabó Béla szerint több érdeklődővel folynak a tárgyalások, a vagyont piaci értékének megfelelően, 80-160 millió korona közti összegért szeretnék eladni. Az elképzelések szerint az új fűtési idénytől kezdve már az új tulajdonos vállalná a működtetést, tehát a melegvíz- és távhőszolgáltatást is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?