Vizsgálják a Ján Kuciak mobilján található adatokat

Ján Kuciak
Pozsony |

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze elrendelte, hogy készítsenek másolatot a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak mobiltelefonjából származó adatok egy részéről. Azokról az adatokról van szó, amelyek megkerülhetetlenek a büntetőeljárás szempontjából.

Jana Tökölyová, az ÚŠP szóvivője a TASR hírügynökségnek szerdán elmondta: a határozatot továbbították az érintett személynek, aki beleegyezett az eljárásba, majd a kért adatok másolására irányuló műveletek elvégzése során kijelentette, hogy önként átadja a mobiltelefont a hatóságoknak.  

A Sme napilap kedden (5. 15.) arról tájékoztatott, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) órákon keresztül hallgatta ki Pavla Holcová cseh oknyomozó újságírót. A rendőrség a napilap információi szerint elvette az újságíró mobilját a SIM kártyával együtt. 

„Azt gondoltam jóhiszeműen, hogy tanúként, és nem gyanúsítottként hallgatnak ki. Egy tanúnak szerintem nem foglalják le a telefonját” – írta Holcová a közösségi oldalon szerdán.

Az ügyészség állásfoglalása szerint azonban az újságíró beleegyezett a mobilja lefoglalásába. Erről tanúskodik a jegyzőkönyv is, melyet minden jelenlévő aláírt.

Az ÚŠP szóvivője hangsúlyozta, hogy ezzel az eljárással az volt a céljuk, hogy olyan objektív bizonyítékokat szerezzenek, amelyek segíthetik a szóban forgó bűnügyben folyó nyomozást, nem pedig az újságíró jogainak megsértése. „A nyomozócsoport továbbra is mindent elkövet, hogy elérjék a bűntetőeljárás fő célját, vagyis felderítsék és felelősségre vonják az előre megfontolt gyilkosság elkövetőit” – tette hozzá az ÚŠP szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?