Vizsgálati fogságban a környezetvédők

Greenpeace
Pozsony |

Vizsgálati fogságot rendelt el vasárnap a Privigyei Járásbíróság a Greenpeace Slovakia 12 aktivistája ellen, amiért azok múlt szerdán felmásztak a Felső-nyitrai Szénbányák nyitranováki (Privigyei járás) bányájának az aknatornyára, hogy a szénbányászat folytatása ellen tiltakozzanak.

 Szlovákia történetében először fordul elő, hogy vizsgálati fogságba helyezik a környezetvédő aktivistákat egy olyan erőszakmentes akcióért, amely során senki sem sérült meg, és nem rongálódott meg semmi

– áll a Greenpeace Slovakia nyilatkozatában.

A vádlottak védői azonnal fellebbeztek. A döntést elítélték politikusok is.

„Meggyőződésem, hogy alapvető különbség van a nézeteiket kifejező fiatalok és a veszélyes bűnözők között” – írta a Facebookra Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

„Míg az állami szervek évekig szabadon hagyták Ladislav Bašternákot, most olyan környezetvédőket tartanak fogságban, akik senkinek semmilyen kárt nem okoztak”

– nyilatkozta Veronika Remišová, az OĽaNO frakcióvezetője. Az ítéletet túl szigorúnak tartja Peter Pellegrini kormányfő is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?