Vita a minimálbér emeléséről

Pozsony |

<p>Már jövőre ismét drágulhat a cigaretta, ha a kormány és a parlament elfogadja Ivan Mikloš javaslatát. A pénzügyminiszter tegnap bejelentette, a válság miatt előrehoznák a dohánytermékek jövedéki adójának emelését, tehát nem 2013 márciusától, mint ahogy az eredeti tervezetben szerepel, hanem már 2012-től drágulna a cigaretta.</p>

Szlovákiának az uniós irányelveknek megfelelően emelnie kell a dohányáruk jövedéki adóját. Legkésőbb 2013-tól mindenképp drágulna a cigaretta, ám ha a kabinet elfogadja a pénzügyminiszter javaslatát – amelyet egyébként már a mai kormányülésen előterjeszt – akkor egy évvel korábban, már a jövő márciustól drágul a füstölnivaló. Bár az SaS korábban kijelentette, semmilyen adóemelést nem fog támogatni, Mikloš szerint a dohány jövedéki adójának emelésében megegyeztek. A pénzügyminiszter szerint tovább kell növelni a költségvetés bevételi oldalát, ezért valószínűleg más jellegű adóemelések is lesznek.

A háromoldalú érdekegyeztető tanács tegnapi ülése után – amelyen ismét nem vettek részt a szakszervezetek képviselői – Jozef Mihál munka-, szociális és családügyi miniszter bejelentette, nem támogatja a minimálbér 3,2 százalékos emelését. A törvény szerint, ha a szociális partnerek nem egyeznek meg az emelkedés mértékében, akkor a minimálbér mindig annyival nő, mint az előző évi átlagbér, a kormány pedig köteles ilyen javaslatot előterjeszteni.

Ez most 3,2 százalékos emelkedést jelentene, de a miniszter ezt is sokallja: a jelenlegi 317,70 eurós minimálbér januártól 327,20 euróra nőne. A kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek a végső határidőig, augusztus közepéig nem tudtak megegyezni az emelés összegében, így a törvény szerint a miniszternek kell előterjesztenie a javaslatot. A minisztérium akkor 2,9 százalékot javasolt, a Szakszervezetek Konföderációja (KOZ) 4,1-et, a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS) 2 százalékot, a Munkáltatók Szövetsége (AZZZ) és a Munkáltatók Országos Uniója (RÚZ) pedig 0 százalékot.

A tárcavezető rámutatott, a törvény értelmében joga van az előző évi átlagbér növekedésétől magasabb, de alacsonyabb százalékot is előterjeszteni a minimálbér emelésére. A munkáltatók képviselői egyenesen azt szeretnék, ha a kormány egyáltalán nem emelné a legalacsonyabb bért, vagy legfeljebb szimbolikus összeggel. A minimálbér emelése egyébként a statisztikák szerint 41 ezer alkalmazottat érint. (sán, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?