VISSZATEKINTŐ

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1922-ben jelent meg a Csehszlovákiába szakadt magyarság első irodalmi vonatkozású kötete, egy évkönyv. Az Új Auróra nevű irodalmi almanachot még további tíz követte, a gyűjtemény utolsó darabja az 1932-ik évi volt. Bár a Magyar Ifjak Pozsonyi Szövetsége (MIPSZ) által kiadott kalendárium a színvonalát tekintve sosem töltött be meghatározó szerepet, már az elsőben több jelentős írást közöl. Itt olvasható Alapi (később: Alapy) Gyulának, a komáromi múzeum és könyvtár igazgatójának Magyar muzeális kincseink című értekezése; benne a szerző a könyvtárak és múzeumok szerepét, a nemzeti művelődés feladatait vázolja: „a művelt ember napirendjének egy része a könyvtárban telik el.” Vagy: „Pozsony, Komárom, Rimaszombat, Kassa, Krasznahorka, Lőcse, Bártfa múzeumai mind megannyi állomásai a magyar művelődésnek. Érsekújvár, Ipolyság, Aranyosmarót, Léva, Losonc, Beregszász városokból még hiányzik a múzeum, pedig lelkes magyar emberek lakják, művelt és tanult férfiak élnek ott, akik ezt a gondolatot felkarolhatják, mert ezek lesznek a magyar kultúránk erős bizonyítékai. E kultúrcsarnokok megőrzik és híven átadják ezen értékes emlékeket kedvezőbb idők szerencsésebb nemzedékeinek, mint mi vagyunk, akiknek a küzdelem jutott feladatul az alkotás csendes és megnyugtató munkája helyett.”

Ugyanitt olvasható Ovidius Faustnak, a pozsonyi városi levéltár és múzeum akkori asszisztensének Pozsony legjellegzetesebb műemlék épületeit tárgyaló rövid bemutatója, az újságíró és szerkesztő Reinel Jánosnak a Sajtóirodalmunk legújabb korszaka című vázlata, Kumlik Emilnek, a pozsonyi (akkor már néhai) Erzsébet Tudományegyetem könyvtárigazgatójának összefoglalója (A szlovenszkói magyarság kulturális feladatai), a később Győry néven ismertté vált Wallentinyi Dezső két verse, az akkor még Ady bűvkörében élő érsekújvári költő, Ölvedi László Levelek című költeménye, benne ilyen szép zenei versszakkal:

„Alkonyi bíbor villog az égen;

Halk, csudaszárnyon szállnak az árnyak

A csókos estnek bűvös ködében…

Alkonyi bíbor villog az égen.”

Nem tudhatom, a mai olvasók többsége miként fogadná s olvasná ezt az irodalmi-közéleti évkönyvet, mely oly sok mindenben s mégis nem sokban különbözik a maiaktól. Azt sem tudom, felfigyelt-e valaki is az almanach megjelenése óta eltelt nyolcvan esztendőben Bognár Cecilnek (férfiról van szó, aki Pannonhalmán végezte a teológiát és Budapesten a matematika—fizika—filozófia szakot!) az itt megjelent, Az írótól az olvasóig című esszéjére; Umberto Eco, ha áttételesen is, de tudhat róla, ezt bizonyítja 1994-ik évi harvardi előadás-sorozata. Szóval, az írótól az olvasóig rövid az út, de beláthatatlan. A könyv jelzi.

Csanda Gábor