Jozef Viskupič
Viskupič: A polgárokkal folytatott párbeszédnek a CoFoE után is folytatódnia kell
Jozef Viskupič nagyszombati megyefőnök és a megyei önkormányzatokat összefogó SK8 ernyőszervezet elnöke szerint az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) lehetőséget biztosít az objektív párbeszédre, valamint arra, hogy megismerjék, elemezzék és hasznosítsák az európaiak ötleteit, tekintet nélkül a korra, foglalkozásra vagy állampolgárságra. Viskupič egyetért Vasco Alves Cordeiro, az Európai Régiók Bizottsága első alelnökével, aki szerint az európai polgárokkal folytatott párbeszédnek nem kellene tavasszal véget érnie.
Hozzátette: a pandémia is megmutatta, hogy működik az európai szintű együttműködés, példaként a közös vakcinabeszerzést említette. "Bízunk benne, hogy hasonlóan hatékonyan tudunk szembenézni az olyan kihívásokkal, mint a klímaváltozás, a digitális transzformáció vagy a hibrid fenyegetések" - zárta az SK8 elnöke.
Emmanuel Macron az újévi beszédében arról beszélt, hogy a 2022-es év vízválasztó lesz Európa számára. Hangsúlyozta, hogy a francia elnökség alatt az ország "teljes mértékben elkötelezett" lesz az EU mellett. Macron szeretné még a francia elnökség alatt sikeresen lezárni a CoFoE-t, ez májusban esedékes.
Csehország készen áll arra, hogy az EU Tanácsa elnökeként 2022 második felében zárja le az Európa jövőjéről szóló konferenciát, de a jelek szerint erre nem lesz szükség, mert Franciaország tartani tudja az eredeti tervet. Ezt Věra Jourová, az átláthatóságért és értékekért felelős uniós biztos nyilatkozta a TASR hírügynökségnek. Felhívta a figyelmet, hogy a konferenciának, vagyis a javaslatok gyűjtésének van egy konkrét határideje - 2022 májusa. Ez azért fontos, hogy a jogalkotási kezdeményezéseket előterjesztő Európai Bizottságnak még az aktuális mandátuma alatt - azaz körülbelül 2024 közepéig - maradjon elegendő ideje arra, hogy reagálhasson a polgárok javaslataira és megtehesse a szükséges intézkedéseket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.