Villáminterjú: Miért mondott le A. Nagy László?

<p>A. Nagy László kisebbségi ügyi kormánybiztos. Hogyan fogadta Robert Fico az ön lemondását? Azt mondta, hogy ő két politikai párt harcának kontextusában látja a döntésemet, egyébként pedig sajnálja. Hozzátette, hogy szerinte az eddigi együttműködésünk megfelelő és kielégítő volt.</p>

A. Nagy László kisebbségi ügyi kormánybiztos

Hogyan fogadta Robert Fico az ön lemondását?

Azt mondta, hogy ő két politikai párt harcának kontextusában látja a döntésemet, egyébként pedig sajnálja. Hozzátette, hogy szerinte az eddigi együttműködésünk megfelelő és kielégítő volt.

Ön is egyetért Fico utóbbi állításával?

Jelen pillanatban nem tartom időszerűnek, hogy értékeljem az egyéves munkámat. A párt, amelyik jelölt engem, felszólított, hogy adjam vissza a posztot, én pedig ennek eleget tettem, így láttam helyesnek. A poszt betöltésére egy éve ők kértek fel. Akkor ezt elfogadtam, ahogy most is tiszteletben tartom a döntésüket, amellyel felszólítottak, hogy a megbízást adjam vissza.

Milyen hatással lesz az ön távozása az idei kisebbségi kulturális támogatások kiutalására?

Remélem, semmilyen hatással nem lesz rá. A munka zajlik, a szerződések készülnek, egy új kormánybiztos hivatalba lépése nem kell, hogy ezen változtasson.

Az új biztos kinevezése és hivatalba lépése viszont időt fog igénybe venni. Nem lassíthatja ez le a támogatási folyamatot?

Nem hinném. Egyrészt én addig hivatalban vagyok, amíg a kormány nem dönt a leváltásomról, másrészt pedig erre nyilván akkor kerítenek majd sort, ha már lesz egy emberük a posztra. A helyettesítésemmel is megbízhatnak valakit. A tavalyi évhez képest három-négy hónappal előbbre tartunk a támogatási folyamatban.

Mikor érkeznek az összegek a pályázókhoz?

Vannak, akik már megkapták, mások e hónap folyamán vagy júliusban várhatják. Attól is függ, ki milyen gyorsan küldte vissza a szükséges dokumentumokat. (vps)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?