Veszélyben a hétvégi járatok

Párkány. Szerdán délután a városházán üléseztek a város vonzáskörzetét alkotó Déli Régió polgármesterei. A tanácskozás sarkalatos pontja volt, hogy az egyes önkormányzatok a továbbiakban mekkora összeggel tudnak hozzájárulni az SAD rendszeres autóbusz-közlekedésének működtetéséhez.

Az új menetrendből valószínűleg újabb járatok töröltetnek majd, ugyanis a falvaknak eddig sem volt és most sincs pénzük arra, hogy beszálljanak az üzemeltetési költségekbe, az SAD viszont újabb veszteséges járatokat mutatott ki, ráadásul az állam sem téríti meg teljes egészében a közlekedési vállalatnak még azt a különbözetet sem, amit akár a törvény által megkövetelt járatok működtetésében kompenzálnia kellene.

Ez a kínos patthelyzet leginkább azokat a falvakat sújtja majd, ahol vasút híján az autóbusz az egyetlen tömegközlekedési eszköz, s ekképp az egyetlen lehetőség az elszigeteltség ellen. Nágel Dezső, Szőgyén polgármestere is részt vett az ülésen, s lapunknak elmondta: a polgármesterek a szerdai összejövetel után sem látnak semmiféle garanciát arra, hogy az eddigi járatsűrűség a továbbiakban is megmarad. Az SAD konkrétan Szőgyéntől 15 ezer koronát kérne az eddigi járatok fenntartására. Ez úgy öt-hat járatot érintene a falu esetében – ennyit mutattak ki veszteségesként. Mint megtudtuk, a falu ezeket a költségeket végképp nem tudja állni, s mint azt a polgármester hozzátette: az alapjáratok – diák, munkásjáratok – esetében az állam kötelessége biztosítani az üzemeltetést. „Lehet, hogy az állam sem téríti meg az SAD-nak azokat a pénzeket, amik az alapjáratok működéséhez kellenek, viszont ezt az SAD ne az önkormányzatokon akarja behajtani, mindezeket az összegeket az államtól követelje. Olyan érv is elhangzott, hogy a megyei önkormányzat sem téríti meg az SAD-nak a diák és nyugdíjasbérletekért, vagyis a kedvezményekért járó pénzt-, nos, ezt sem az önkormányzatokon kell behajtani” – jelentette ki Nágel Dezső. Előfordul, hogy tele a busz, a járat mégis veszteséges, mert az utasok zöme nyugdíjas vagy diák. Szőgyénben megtörtént az is, hogy a reggeli fél hetes autóbuszról, amely Köbölkút, Párkány felé viszi főleg a diákokat és a munkába járókat, lemaradt 25-30 ember, mert egyszerűen nem fértek fel. Az SAD viszont azzal érvel, hogy akkor sem éri meg még egy buszt beállítani, mert zömmel diákokról van szó, s nekik ez a diákkedvezmények miatt is veszteséges. A diáknak el kell jutni az iskolába, ezt biztosítani viszont az állam, s így az SAD kötelessége – mondta Szőgyén polgármestere. Molnár Anna, Kiskeszi polgármestere szerint a községben jelenleg egyetlen olyan járat sincs, amit nélkülözni tudnának, s az ülésen részt vevők közül szinte egyetlenként állítja: a Keszin áthaladó járatok nem lehetnek veszteségesek, mert tele vannak. Ez főleg a hétköznapi hajnali és a reggeli buszokra érvényes. Ráadásul a járatokkal a Párkányból induló vonatokat is el kell érni. Nem beszélve arról, hogy ha például a bajtaiak, lelédiek Szalkára járnak orvoshoz és további kivizsgálások, szakorvosi kezelés miatt tovább kell utazniuk, ők is ezt a vonalat veszik igénybe, vagyis Szalkáról mennek tovább Párkányba. Tehát a délelőtti buszokra is szükség van. Veszélybe került a Párkányból délután háromnegyed kettőkor induló járat is ezen a vonalon, mert főleg diákjáratról van szó, de a városban ügyeiket intéző emberek is igénybe veszik – tájékoztatatta az Új Szót a polgármester. „Az SAD eddig az esti járatpárra kért pénzügyi támogatást, s mi a szalkai polgármesterrel úgy döntöttünk, hogy megadjuk, tehát közösen járulnánk hozzá, de például az ipolyszakállosi polgármester felajánlotta, hogy ezért a pénzért Ipolyszakállos is biztosítaná a közlekedést, autóbusszal is rendelkeznek” – tette hozzá Molnár Anna. Csepregi Zoltán, az érsekújvári SAD párkányi kirendeltségének vezetője leszögezte: ami például a szőgyéni esetet illeti, nem zárja ki, hogy lemaradtak emberek a buszról, viszont távolról sem annyian, mint amit a polgármester úr mondott, s fontos tudni azt is, hogy az említett időpontban két busz is megy Párkány felé, az egyik Köbölkút, a másik pedig Kéménd irányába. Mint megtudtuk, eleve járatpárok kerülnek várhatóan veszélybe, főleg az esti és a hétvégi járatok. Rontja a helyzetet az is, hogy a kedvezmények állam által térített mértéke sokkal kisebb, mint az adott járat bizonyított vesztesége. ĺgy fordulhat elő, hogy még egy teli autóbusz is tulajdonképpen veszteséges a cég számára – főleg, ha diákokat és időseket szállít. A helyközi járatokra az érsekújvári SAD 2001-ben 69,2 millió koronát kapott az államtól-egász évre, ugyanez a támogatás 2002-ben már csak 57,7 millió korona volt, 2003-ban pedig előreláthatólag-mert hiszen nincs még vége az évnek- már csak 54,5 millió korona lesz. Szóbeli ígéretek szerint ugyanennyi támogatást kap a cég a jövő évre is. Ráadásul, ha akár az idei támogatást napi szintre lebontjuk, akkor elmondható, hogy ebből lényegében csak a reggeli, délelőtti, kora délutáni járatok veszteségeit tudjuk kompenzálni, az esti és éjjeli járatok esetében ez a hozzájárulás már gyakorlatilag elfogy – mondja Csepregi Zoltán. A kirendeltség vezetője hozzátette: a hétvégi járatok annyira sok esetben annyira veszteségesek, hogy ráfizetésessé teszik a hétköznapi járatokat is. Azt, hogy a központi állami költségvetés pontosan mennyit áldoz majd a tömegközlekedésre, s ezen belül az autóbusz-közlekedésre, még nem tudni, viszont a megtett kilométerszámot úgy kényszerül a cég idomítani, ahogy az állami támogatások és a cég bevételei diktálják majd. Arról már nem is beszélve: januártól a buszjegyek is tizenkilenc százalékos adót tartalmaznak, de ez a pénz szintén az államkasszába kerül, nem jelent hasznot az SAD-nak. Az önkormányzatok tehát hiába várják tőlünk, hogy biztosítsuk a tömegközlekedés eddigi sűrűségét, ha az állam nem hajlandó téríteni a fenntartáshoz szükséges pluszpénzeket, nem veszi figyelembe a növekvő veszteségeket. Csepregi Zoltán ugyanakkor hangsúlyozta: hétköznapi és reggeli járatok nem kerülhetnek veszélybe az új menetrend életbe lépésével sem – december 19. –, ezeket a cég veszteségek árán is köteles fenntartani. Lapunk értesülései szerint egyáltalán nem várható, hogy a jövő évben az önkormányzatok a buszközlekedés fenntartására hozzájárulásként pénzt kapnának a Nyitra megyei önkormányzattól. Prioritásként ez is felmerülhet, akár szakbizottsági javaslatként a megyei parlamentben, viszont az egészségügy és az oktatás is katasztrofális helyzetben van. S ugyanakkor várható, hogy az állam januártól már a megyei önkormányzatok hatáskörébe próbálja majd utalni a regionális vasútvonalak működtetését is, de hogy erre ad-e majd külön pénzt, az roppant kérdéses. Pillanatnyilag tehát semmi kecsegtetővel nem szolgálhatunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?