Vérlázító előlegszámlák a hőszolgáltatóktól

radiátor
Pozsony |

Bár a kormány árplafont szabott az energiaáraknak, beleértve a hő árát is, a valóság egyes esetekben egészen más. A központi fűtésre kapcsolt háztartások akár 100%-kal is magasabb előlegszámlákat kapnak, mint tavaly, mivel a kormány későn döntött az árplafonról. Az ügyvezető miniszterelnök azt ígéri, hogy orvosolja a problémát.

A közszolgálati rádió hétvégi vitaműsorának a vezetője élő adásban panaszolta el Eduard Heger ügyvezető kormányfőnek, hogy az újévi fűtésszámlája 352 euró, vagyis havi 120 euróval nőtt a tavalyihoz képest. A kormány által az elmúlt év végén elfogadott rendelet szerint ugyanakkor a távfűtés megawattóránkénti (MWh) ára a lakossági ügyfelek számára a tavalyihoz képest idén legfeljebb 20 euróval nőhet. Hogy az előlegszámlák ettől eltérnek, az a szakemberek szerint azzal magyarázható, hogy a kormány későn hozta meg a döntését.

„A hőszolgáltatók még nem állíthattak ki előlegszámlát a kormány által maximált árakon, ami azzal magyarázható, hogy az állam csak december 29-én, vagyis túl későn adta ki a központi fűtésre vonatkozó 20 euró/MWh-s felső határt”

– állítja Radovan Potočár, az energie-portal.sk szakportál energetikai elemzője. A hőszolgáltatók ezért az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) által meghatározott, 112 százalékos drágulást vették alapul.

A kormányrendelet azonban kimondja, hogy a fogyasztók nem fizethetnek többet az állam által meghatározott árplafonnál.

„A hőszolgáltatóknak a lakossági fogyasztóknak számlázott árak esetében a hatályos kormányrendeletet kell követniük, és nem az ÚRSO határozatában jóváhagyott árakat”

– figyelmeztet Radoslav Igaz, az ÚRSO szóvivője, aki azt javasolja, hogy „a fogyasztók alaposan vizsgálják meg az árplafonról szóló kormányrendeletet, és következetesen gyakorolják a jogaikat a hőszolgáltatókkal szemben”. A szóvivő arra is rámutatott, hogy az előlegek összege kizárólag a szolgáltató és a fogyasztó közötti megállapodáson múlik, és a hatóságnak nem áll jogában beavatkozni egy ilyen megállapodásba. „Az előlegfizetés összegének elsősorban a ténylegesen alkalmazott hőárakat és az ügyfelek várható fogyasztását kell tükröznie” – tette hozzá Radoslav Igaz.

Eduard Heger megígérte, gondoskodik arról, hogy senki ne fizessen többet az indokoltnál.

„A hőszolgáltatóknak február 1-jéig új előlegszámlát kellene küldeniük, amely már tükrözi a maximált árakat. Gondoskodni fogok arról, hogy február 1-jéig valóban átdolgozzák ezeket a számlákat, mert ez nem tisztességes”

– mondta el Heger, aki szerint az ügyben a gazdasági tárcának is lépnie kellene. (mi, TASR, rtvs.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?