Vas Ottó tapasztalatgyűjteménye

Igazából azt kéne írnunk Vas Ottó „szavalókönyvéről”, hogy hiánypótló munka. Azonban a rendszerváltást követő — és szerencsére folyamatosnak mondható — könyvkiadási boom során a „hiánypótló” kifejezés rendkívül erősen inflálódott, gyakorlatilag jelentés nélkülivé vált. Hisz a katalógusok szerint minden második reformszakácskönyv, házassági tanácsadó, menedzserkézikönyv „régen várt hiánypótló munka”, s Vas Ottó könyvét nem szeretnénk egy lapon említeni ezekkel.

Úgy gondoljuk, a szerzőt nem kell bemutatnunk a verset szerető közönségnek, hisz az ipolysági tanár, s az általa vezetett irodalmi színpad csaknem három évtizeden keresztül a Jókai Napok rendszeres résztvevője volt. De rendezői tevékenysége mellett számos önálló előadói estet is tartott, megszólaltatva irodalmunk nagyjait. A könyv — mely alkotója szerint nem szoros értelemben vett szakmunka, sokkal inkább tapasztalatgyűjtemény, rengeteg gyakorlati tanácscsal — létrejöttét bizonyos fokú hiányérzet motiválta: „szavalóversenyek bizottságaiban ülve úgy látom, hogy műkedvelő mozgalmunkban a szavalóknak és felkészítőknek még ma is szükségük van arra, hogy megtanulják (esetleg felfrissítsék) a felkészítés módjának alapjait.” Ez a kötetet forgatva bizonyosan könnyebben fog menni, Vas Ottó ugyanis részletesen, minden mozzanatra kiterjedően kommentálja a szavaló felkészítését, tizenegy lépésben: az előadó megtalálásától egészen az előadók továbbképzésének megszervezéséig.

Ha beülünk egy olyan rendezvényre, ahol szavalatokat hallani, általában azt látjuk, hogy az ifjú titán kiáll, és 3-5 percben előad egy verset, prózarészletet. A nem szakmabeliek közül ki gondolná, hogy egy produkcióhoz ideális esetben négy hónap munkája szükséges: „kettő a mű(vek) kiválasztására és kettő az érlelésre”, de előtte persze meg kell találni a megfelelő előadót, „akiben van szereplési vágy, akiből nem veszett ki a gyermeki magamutogatás természetes készsége, benne rejlik a színészi játék iránti rokonszenv.” Ha megvan az előadó meg a hozzá illő szöveg, kezdődhet a felkészülés, szerzőnk értelemszerűen ennek szenteli a könyv leghosszabb fejezetét, konkrét példákkal illusztrálva az egyes stilisztikai-ritmikai fogásokat. Külön fejezetben szól a beszédtechnikáról az érlelés szakaszában, mégpedig az artikulációról, a szövegmondás tempójáról, hangerejéről, a szünetekről, s a sokak által hanyagolt helyes légzésről. Egy ilyen jellegű könyvből nem hiányozhat a gesztus, a mozgás, a kosztüm kérdése, a tájnyelvi kiejtésben rejlő lehetőségek — ez a fejezet sok tévhitet is megpróbál eloszlatni; a külső segítség igénybevétele, a fellépés feltételei. Az előadók képzése, munkájuk szervezése című fejezetben leírtak beteljesülésében pedig reméljük, a XXXIX. Jókai Napokon megalakult vers- és prózamondó egyesület oroszlánrészt fog vállalni.

Különösen szimpatikussá teszi számomra Vas Ottó könyvét, hogy a sorok közt végig ott érezni a nevelőt, aki nem a versenyeken elért helyezéseket, hanem növendékei fejlődését tarja szem előtt.

A könyvhöz kazetta is tartozik, melyen a szerző mondja el két összeállítását, Gyurcsó István verseiből, illetve szlovákiai magyar költők ars poeticáiból. A Gyurcsó István Alapítvány könyvek 23. kötete nem kapható minden könyvesboltban, ám a kiadónál — a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányánál — beszerezhető. Kocur László