Városi rang menekültekért

Pozsony/Bős |

<p>A bősi népszavazás után a község polgármestere, Fenes Iván visszafogta menekültellenes kijelentéseit. A belügyminisztériumtól lapunk úgy értesült, hogy Bős megkapja a városi rangot.</p>

A községben most 258, Ausztriától ideiglenesen átvállalt menekült van. Az elérhető információk szerint Bős legutóbb 2013 augusztusában nyújtott be a kérvényt a városi rang megszerzésére, Fenes tavaly áprilisban nyilatkozta lapunknak, hogy a belügyminisztériumtól semmilyen választ nem kaptak. Nem ez volt az első sikertelen próbálkozás a polgármester részéről. Előrelépés csak azután történt, hogy a polgármester a médiában már nem tiltakozott hevesen a menekültek elhelyezése ellen. A belügyi tárca nem erősítette meg, de nem cáfolta, hogy a városi rang egyfajta jutalom a településnek. Szemléletváltás A minisztérium indoklásában a városi rang odaítéléséről egyetlen olyan dolog sem szerepel, amit a község a korábbi kérvények benyújtásakor ne teljesített volna. A különbség, hogy míg Fenes korábban nyíltan bírálta a tárca elképzelését a menekülttábor megnyitásáról, népszavazást is szervezett, jelenleg azt állítja, hogy a községben levő menekültekkel semmi probléma sincs.A polgármester júliusban még azt mondta: „a Bősön élők biztonsága és nyugalma fontos, ezért nem szeretnénk itt olyan embereket, akikről nem tudjuk, honnan jöttek”. Nehezményezte azt is, hogy menekülttábor megnyitásáról az illetékesek nem kommunikálnak velük. Tegnapelőtt a Pátria rádiónak Fenes már arról beszélt, hogy a menekültekkel nincsenek problémák, alig látják őket a községben, s hogy a minisztériummal való kommunikáció javul. „Meg kell, hogy erősítsem, hogy a kommunikáció folyamatosan javul, s bízom benne, hogy hamarosan egy normális szintre kerül” – mondta.A belügyminisztérium nem részletezte a városi rang odaítélésének okait. A tárca tájékoztatása szerint a két éve leadott kérvényt bírálták el újra. „A kérvényt jóváhagyjuk, s a kormány elé terjesztjük” – közölte lapunkkal a minisztérium sajtóosztálya. Bős január 1-jétől kapja meg a városi rangot. Értesüléseink szerint emellett még egy műfüves focipálya épül a településen, és kapnak egy új tűzoltóautót. A városi rangról végső soron a parlament dönt, a határozat már a következő ülésen terítékre kerül.A kérdésben Fenes Iván polgármestert is próbáltuk tegnap elérni, ám telefonhívásainkra és SMS-üzeneteinkre nem válaszolt, titkárnője sem tudta kapcsolni, bár elismerte, hogy bent van a hivatalában. Bővítik a tábort? Bősön olyan hírek terjednek, hogy a befogadótábor épületeinek tulajdonosa, a Szlovák Műszaki Egyetem további szárnyak felújítását tervezi, a lakosok attól tartanak, még több menekült jöhet. Ivan Netík, a belügyi tárca sajtóosztályának vezetője lapunknak elmondta, az Ausztriával kötött egyezség két évre szól, legfeljebb ötszázan lehetnek egyszerre a táborban” – közölte a szóvivő.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?