Variációk valorizációra

Pozsony. A Szabad Fórum továbbra is a differenciált nyugdíjvalorizációt támogatja, jelentette ki Ľubica Navrátilová, a párt alelnöke.

Pozsony. A Szabad Fórum továbbra is a differenciált nyugdíjvalorizációt támogatja, jelentette ki Ľubica Navrátilová, a párt alelnöke. „Az alacsony nyugdíjakat nagyobb százalékkal kellene emelni, vagy mindenkinek azonos összegű emelést kellene kapnia” – jelentette ki Navrátilová tegnap, a Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 című műsorában. Iveta Radičová szociális ügyi miniszter szerint azonban nem a valorizációval kellene megoldani a nyugdíjak között keletkezett különbséget. „Az úgynevezett régi és új nyugdíjasok járadéka közti igazságtalan eltérést más módon orvosolja a javaslat” – mondta. A parlament várhatóan márciusi ülésén foglalkozik a jogszabály-módosítással, melyet ugyan a szaktárca dolgozott ki, de képviselői javaslatként kerül a parlamentbe. Bevezeti a legszegényebbek számára a minimális jövedelem intézményét, mely a létminimumhoz közeli összeget garantál mindenki számára. „A javaslat elfogadásával nő a szolidaritás mértéke a nyugdíjrendszerben” – jelentette ki Radičová. A valorizáció javasolt módszerétől eltekintve egyetért a tervezettel a Szabad Fórum is. Navrátilová szerint sajnálatos, hogy Radičová csak tavaly váltotta fel posztján Ľudovít Kaník korábbi tárcavezetőt. (l-p-j)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?