Pozsony. Nagy az egyetértés kormánykoalíció és ellenzék között, amikor a pártok finanszírozásáról és arról van szó, kapjanak-e támogatást az állami költségvetésből.
Változik a politikai pártok finanszírozása
Vladimír Palko belügyminiszter elképzelése szerint a választási kampányra a jelenleg engedélyezett 12 millió korona helyett akár 25 milliót is költhetnének. Törvénytervezete szerint a pártok szedhetnek tagsági díjat, kaphatnának adományokat, azonban az ötezer koronát meghaladó összegről szerződést kell kötni, százezres összegek esetében pedig közjegyző által hitelesített szerződésre lenne szükség. A szabálysértőket az adomány kétszeresének megfelelő összeggel büntetnék. A parlamentbe jutó pártok tevékenységükre egy-egy mandátumért nem 500 ezer koronát kapnának, hanem a mindenkori átlagbér harmincszorosát. Amelyik pártnak húsznál több képviselője lenne, húsz felett feleannyi pénzre lenne jogosult képviselőnként. A pártok az új norma értelmében is elkönyvelhetnének bizonyos támogatást nem visszterhes teljesítés címén. A jelenlegi törvény pontatlanul határozza meg a fogalmat, emiatt kisebb vitát váltott ki az MKP 2002-re és 2003-ra vonatkozó zárszámadása. A magyar párt a londoni Westminster Alapítványtól 2002-ben egymilliót, tavaly pedig közel félmillió koronát kapott, s ezt nem visszterhes teljesítésként tüntette fel. A törvénytervezet 24. cikke alapján politikai erők külföldi jogi és természetes személyektől ajándékot továbbra sem kaphatnának, ám a 23. paragrafus értelmében nem visszterhes teljesítés címén elfogadhatnak támogatást, s az új törvény már azt is részletezné, mi számít annak. Ha a kormány ma elfogadja, majd a parlament is rábólint a javaslatra, a londoni alapítvány az MKP részére ismét készíttethet közvélemény-kutatásokat.
A politikai erők már az október elejétől hatályos új választójogi törvény értelmében is több pénzt kaphatnak. Az a párt vagy koalíció, mely a szavazatok legalább 3 százalékát megszerzi, minden érvényes voksért annyi támogatást kap az állami költségvetésből, amekkora a választások évében a havi átlagbér egy százaléka volt. Korábban konkrétan meghatározott összeg, azaz szavazatonként 60 korona járt. Ha most kellene kifizetni a támogatást, akkor az új norma értelmében szavazatonként több mint a duplája, 144 korona lenne. Minárik szerint az emelés indokolt, hiszen a 60 koronát még a kilencvenes években szabták meg, és ideje volt kiküszöbölni az inflációt.
Politikusaink szerint az állami támogatás növelésével csökkenhet a gyanú, hogy a pártok törvényellenes módon biztosítják a működésükhöz szükséges pénzt. A pártok pénzelését gyakran firtató és ellenőrző Fair Play Szövetség ezzel szemben kételkedik abban, hogy az állami hozzájárulás emelése után a pártok kevésbé függnek majd a különféle lobbicsoportoktól, illetve csökken a korrupció. (sz-a)
Mit tartalmaz a törvénytervezet:
Tízezer aláírás kell majd a pártalapításhoz, míg jelenleg ezer is elég. Téríteni kell majd a bejegyzéssel összefüggő kezelési költséget is; ez 20 ezer korona is lehet.
Évente le kell adni az előző évi zárszámadást, melyhez független könyvvizsgálói véleményt csatolnak. Az éves jelentést nyilvánosságra hozzák a parlament honlapján.
A belügyminisztérium jegyzékéből kihúzhatják azt a pártot, mely nem teljesíti a törvénybe foglalt kötelezettségeit
Az állami költségvetésből háromféle támogatás jár: a mandátumokért, a választási eredményért és a tevékenységre kapott pénz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.