Vallo: nem lett volna szükség ennyi forgalomkorlátozásra

Mlynské Nivy
Pozsony |

Matúš Vallo, Pozsony polgármestere szerint kevesebb közlekedési korlátozásra lett volna szükség február közepétől, ha a főváros előző vezetése nem halasztotta volna el a forgalmi lezárásokat az önkormányzati választások miatt. Ivo Nesrovnal, Pozsony előző polgármestere azzal érvel, hogy ő a megoldásokat szokta keresni, nem pedig a vétkeseket.

 

A legnagyobb forgalomkorlátozások a Prievoz kereszteződés átépítésével, illetve a pozsonyi D4/R7-es elkerülőút építésével összefüggésben várhatók. A Malomligeti (Mlynské nivy) utat a földalatti körforgalom építése miatt lezárják. „Azt tudtuk, hogy mindkét építkezés folyamatban van, és hogy az építővállalatoknak kötelezettségei vannak az állammal és a várossal szemben, ahogy azt is, hogy a Kikötői híd (Prístavný most) és Malomliget környékén nem lehet útlezárások nélkül építkezni“ – közölte Vallo. A város azt állítja, hogy egy olyan helyzet állt elő, amelyben már nem lehet tovább halogatni az útlezárásokat.

Ivo Nesrovnal volt polgármester a TASR-nek elmondta: a városközpontban tervezett jelentős közlekedési beruházásokról, és az ezekkel kapcsolatos intézkedésekről a főváros időben tájékoztatott. Egyúttal azt állítja, hogy ő volt az, aki találkozót kezdeményezett a beruházóval, és ezen a leendő polgármester, Vallo is részt vett. „Én mindig a megoldásokat keresem, nem pedig a vétkeseket. Nem lenne jó Pozsonynak, ha Matúš Vallo választási jelszava, mely szerint „van csapata és terve”, az első problémánál eltűnne” – állapította meg Nesrovnal.

 

A Malomligeti (Mlynské nivy) utat egy évre zárják le. Az első félévben - a földalatti körforgalom építése miatt - teljesen lezárják az utcát, az év második felében pedig csak a városi tömegközlekedés járatai számára fogják ezt megnyitni. A Kikötői híd térségében az építkezés várhatóan két évig fog tartani, és hat szakaszból fog állni. A közlekedésre gyakorolt hatás szakaszonként csökkenni fog. A forgalomkorlátozások leginkább Főrév (Ružinov) városrészt fogják érinteni, azon belül a Gagarinova, a Landererova és a Bajkalská utcákat. „Az, amit ma a legrosszabb közlekedési helyzetként élünk meg naponta kétszer, reggel és este, a várakozások szerint az egész napra ki fog terjedni” – figyelmeztetett Martin Chren, a főrévi polgármester.

A magisztrátus felszólította a nyilvánosságot, hogy a következő hónapokban részesítsék előnyben a tömegközlekedést. A város egyúttal új buszsávokat akar létrehozni és a parkolóhelyek bővítését tervezi. Az Uzbecká-Vrakunská kereszteződéshez olyan intelligens jelzőlámpákat telepítenek, amelyek előnyben fogják részesíteni a városi tömegközlekedés járatait. A város néhány napon belül tájékoztató kampányt indít a forgalomkorlátozásokról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?