Vállalati kötvények: nagyobb hozam, nagyobb kockázat

burza
Pozsony |

Az elemzők és az állami intézmények sorozatos figyelmeztetései ellenére egyre többen fektetik a pénzüket vállalati kötvényekbe, amelyek ugyan nagyobb hozamot biztosítanak, de jóval nagyobb az ezzel járó kockázat is. Mire kellene ügyelnünk, hogy ne veszítsük el a megtakarított pénzünket?

Az elmúlt években már lapunk hasábjain is többször felhívtuk a figyelmet a vállalati kötvényekkel járó veszélyekre, és a mérvadó pénzügyi elemzők is folyamatosan figyelmeztetnek a kockázatokra, a lakosság ennek ellenére egyre nagyobb összeget fektet ezekbe.

„Míg 2014-ben a szlovákiai háztartások nem egész 1 milliárd eurót tartottak vállalati kötvényekben, 2016-ra ez 2 milliárd euróra nőtt, a múlt év közepére pedig már meghaladta a 3 milliárd eurót”

– nyilatkozta lapunknak Peter Majer, a szlovák jegybank szóvivője. A bankok által kínált rendkívül alacsony betéti kamatok miatt a lakosság igyekszik jövedelmezőbb befektetések után nézni, az elemzők többsége azonban megegyezik abban, hogy vállalati kötvényekbe csak azoknak érdemes befektetniük a pénzüket, akik tisztában vannak az ezzel járó veszélyekkel.

A vállalati kötvény egy cég által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, amely igazolja, hogy a vállalatnak hitelt nyújtottunk. A kötvények meghatározott időközönként fizetnek kamatot, és lejáratkor egy összegben fizetik vissza a tőkét – vagyis az eredetileg „kölcsönadott” összeget –, de ettől eltérő esetek is léteznek. A vállalati kötvény mindig nagyobb kockázatot hordoz magában, mint az állampapír, ezért magasabb hozamot is ígér.

„Nem árt tudni, hogy a vállalati kötvények – a banki betétekkel szemben – nem védettek. Ha például egy pénzintézet csődbe megy, a betétvédelmi alapból bizonyos feltételek mellett hozzájuthatunk a pénzünkhöz, míg a céges kötvények esetében erre semmi garancia nincs. Ha a cég csődbe megy, a teljes befektetett összegnek búcsút inthetünk. Ha a cég azzal is kecsegtet, hogy a befektetett összeg be van biztosítva, érdemes alaposan utánajárni annak, hogy ez mit is jelent, hiszen sok vállalati kötvény rendkívül kockázatosnak számít” – mondta Majer.

Mit ajánlanak azoknak, akik mindezek ellenére, mégis a vállalati kötvények mellett döntenek?

„Minden befektetésnél az egyik legfontosabb feltétel, hogy megbízzunk abban, akire rábízzuk a pénzünket. Márpedig megbízni csak abban lehet, akit jól ismerünk. Így mielőtt bárkire rábíznánk a nehezen megkeresett pénzünket, érdemes felmérni a kötvénykibocsátót is”

– mondta Majer. Ha például a kibocsátó egy bank, akkor ez a bankfelügyelet ellenőrzése alatt áll, vagyis kisebb az esélye annak, hogy kudarcot vallunk. A cégek esetében azonban ez már nem érvényes. A befektetés előtt ezért alaposan fel kell mérni az adott cég anyagi hátterét, ami az emberek nagy része számára már egyáltalán nem könnyű feladat, még akkor is, ha az interneten ma már rengeteg ezzel kapcsolatos adathoz hozzáférhetünk.

„Az alapszabályok között szerepel az is, hogy minél nagyobb hozamot kínál az adott cég, annál óvatosabban kellene eljárnunk”

– figyelmeztet a jegybank szóvivője. Jaroslav Ilek, az expertnafinancie.sk pénzügyi portál elemzője már korábban figyelmeztetett arra, hogy a szlovákiai piacon több olyan cég is kínál vállalati kötvényeket, amely semmilyen tevékenységet nem folytat, csak a lehető legnagyobb hozammal próbál meg minél több ügyféltől kicsalni lehetőleg minél nagyobb összeget. Ilek a kisbefektetőknek ezért inkább a befektetési alapokat ajánlja, amelyek lehetővé teszik, hogy megtakarításaikat egyszerű, biztonságos és költséghatékony módon, a kockázatok megosztásával fektethessék be az értékpapírpiacon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?