Választási irányvonalak Dél-Szlovákiában

Az 1998-beli okok keresésénél elsősorban a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerkezetében bekövetkezett változásokat, a helyi egyéni érdekek közösségi érdekek elé helyezését neveztük meg, valamint pár helyen a párt jelöltjeinek kiválasztási módja is befolyásolta az eredményt.

Csupán az érdekesség kedvéért idézem fel a négy évvel ezelőtti regionális választások után az Új Szóban megjelent elemzés sorait: „A magyar sikerek mellett nem ártana megkavarni kissé a helyi struktúrák állóvizét. Az MKP-nyitás nélkül eljön az idő, amikor a magyar választó nem(csak) „fegyelmezetten”, etnikai alapon választ, hanem a jelöltek „minőségét” is jobban figyelembe veszi.”

Társadalmi feszültség és az értékrend hiánya

Egyre inkább érzékelhető, hogy a választók nagy része – az 1998-ban bekövetkezett változás óta – értékrendet keres a politikában. Az értékrend hiánya, illetve a választási ígéretek és a politikai pártok felszínes magatartása közötti különbség okozta azt a társadalmi feszültséget, amely a 2002-es választások évét jellemezte, és amely a „blbá nálada” – azaz hülye hangulat – néven vonult be az ország történelmébe. Az év jellemzője a politikai alternatíva hiánya volt. Ennek legyőzése okozta a legnagyobb gondot mind a politikai pártoknak, mind azoknak a nem kormányzati szervezeteknek, amelyek a szavazók számának növelését tűzték ki célul. A választópolgárok pálfordulását egyebek mellett az okozta, hogy megértették: az értékek keresése a politikában kompromisszummal jár. Nincs tökéletes párt, mint ahogy tökéletes választó sem létezik.

Sok a független jelölt

Az önkormányzati választások sok helyen nem a 2002-es értékrendkeresés, illetve kontinuitás, hanem az 1998-as változás jegyében zajlottak. A helyhatósági voksolás jellemzője a független jelöltek nagy száma, ami az országos parlamenti választásokon – a törvényi szabályozás miatt – szinte elképzelhetetlen. Ugyanis, míg a parlamenti választási rendszer arányos, addig az önkormányzati többségi és többkörzetes, és ez utóbbin kiegyenlített eséllyel indulhatnak a függetlenek. Az idei önkormányzati voksolás Dél-Szlovákiában azonban mégiscsak különbözött az 1998-astól.

A Magyar Koalíció Pártja jelöltjei

A megyei önkormányzati választások után úgy tűnt, az MKP csúcsvezetői szintén levonták a következtetéseket a regionális pártjelöltek felemás szerepléséből, de főleg fogadtatásából. Több elemző felvetette, hogy a párt elszalasztotta a fiatalítás lehetőségét, és nem követi a nyugati demokráciákban bevett szokást, miszerint a politikusi pályára készülőket először helyi, illetve regionális szinten próbálják ki.

Változást az MKP országos parlamenti választások előtti jelöltállítása jelzett. Mind regionális, mind országos szintről megpróbáltak fiatal szakembereket a lista elejére helyezni. A fiatalítás azonban elsősorban a párt csúcsvezetőségének az akaratából ment végbe: vagy ők maguk harcolták ki a helyet a fiatal szakembereknek, vagy regionális szinten voltak kénytelenek lobbizni értük. Ezzel azonban az MKP ismét elkerülte helyi struktúrájának megreformálását, amelynek hiánya ismét teljes fényében tárult fel az önkormányzati választások pártlistáinak felállításakor.

Az MKP vezetősége – mind a regionális, mind az önkormányzati választásokkor – demokratikus módon a helyi elnökségekre hagyta a jelöltek kiválasztását. A párt alulról való építkezése azonban sok járásban csak fikció. A jobbára 1998-ban, a három magyar párt egyesülésekor kialakult helyi érdekcsoportok békésen uralják a párt helyi döntéshozatalát és élvezik az ebből adódó pozíciókat. Klasszikus példa a Dunaszerdahelyi járás egyik kis községe, ahol az elmúlt évben a falucska MKP-s polgármestere tevékenységének csak egy bírósági végzés vetett végett. Az időközi választásokon pedig a párt – mit ad Isten – az elítélt és leváltott polgármestert indította, aki ugyan csak pár szavazattal, az ellenzék megosztottsága miatt, de ismét nyert. Mint kiderült, a helyi pártszervezetet a polgármester és néhány igaz barátja és rokonsága uralta. Az effajta helyi viszonyokban járatlan, de tenni akaró és függetlenül gondolkodó embereknek nincs és nem is lesz helye az ilyen struktúrában.

A polgári szervezetek és a politika

Bár a választójogi törvény nem teszi lehetővé, hogy a választásokon a civil szerveződések is induljanak, érdemes azonban foglalkozni polgári szervezetekkel. A társadalmi intézményekbe vetett bizalom és a társadalmi elvárások kényszerítő ereje nemcsak nálunk gyengül drámaian, hanem a fejlett demokráciákban is. A legnagyobb vesztesek ezekben az országokban is a kormányok és a végrehajtó hatalom intézményei. A fejlett demokráciákban azonban e kétségbevonhatatlanul kimutatható negatív változásokkal együtt egy ellentétes hatás is érvényesül, éspedig a civil szerveződések és a civil szféra erősödése. A rendszerváltás óta, úgy tűnik, két érdekképviseleti fórum áll a polgárok rendelkezésére: egy politikai és egy nem politikai, civil fórum. Kérdés: hogyan illeszkedik egymáshoz a két érdekképviseleti forma, helyettesíthetik-e, felvállalhatják-e ugyanazokat a feladatokat?

A civil mozgalmak iránt erősödő bizalom a politikai tér iránti bizalmatlanságot növelte. Természetesen a politikai pártok szerepe, a politikai képviselet nem helyettesíthető vagy mellőzhető. Bizonyos értelemben a politika reneszánszát éljük (a közélet fontos problémái közé tartoznak a politikai cselekvés módjának, terének újraértelmezésére, újraértékelésére vonatkozó kísérletek). Érdemes tehát újragondolni, hogy a politika milyen sajátos formáját jelenti a civil, illetve közösségi szerveződésnek, önfenntartásnak.

Mi a civil szféra?

Simai Mihály akadémikus értelmezése szerint a civil társadalom az egyén felett és az államszervezet alatt álló önkéntes társulások hálózata, gyakran csupán informális érdekcsoportok. A polgári társadalmak intézményesített formáit a köztudat olyan önkéntes szerveződésekben látja, amelyeket a nemzetközi élet „nem kormányzati szervezeteknek” keresztelt (NGO-k). Vannak helyi, nemzeti és nemzetközi NGO-k. Vannak közöttük jól szervezett és igen aktív csoportosulások és laza hálózatok. Elsősorban olyan országokban virágoznak, ahol a demokratizálódási folyamat lehetőséget ad a hivatalos hatalom mellett egy másik közeg kialakítására. Működésük, szerepük nem függetleníthető a politikai kultúrától sem.

Magyarországon egyre növekszik a civil társadalom (az önkéntes társadalmi szerveződések) részvétele a városok kormányzásában, illetve a régiók irányításában. Ez a jelenség a másodfokú önkormányzati választások, illetve a magyar regionális civil társadalom fejlettségére vezethető vissza. A polgárosodás folyamata Magyarországon sokkal korábban indult, illetve tért magához a rendszerváltás után, valamint gyorsabban fejlődtek az egyes magyar régiók nagyvárosai, amelyek megfelelő teret biztosítottak a jogilag is könnyen létrejövő civil szerveződéseknek. A folyamatot a nagyvárosi régióknak a nemzetállamtól átvett politikai, szabályozási, külkapcsolati funkcióinak erősödése is jelentősen befolyásolta. Nem véletlenül mutat rá a miniszterelnöki hivatal egyik 1999-es tanulmánya, hogy a közeljövőben a regionális politikában a civil szerveződések akár a politikai pártok komoly ellenfeleivé nőhetik ki magukat.

A civil szféra és az MKP

A polgári szerveződések ebben az évben – a független jelölteket öszszefogó, egyfajta regionális pártként működő szerveződésekként – több helyen Szlovákiában is felbukkantak: néhány településen megpróbáltak a nagyobb logisztikai és szervezettséggel bíró politikai pártoknak méltó ellenfelei lenni. ĺgy próbáltak valamilyen változást elérni. Tornaljától kezdve Pozsonyig több helyen indult független polgármesterjelölt, például Pozsony Újvárosában Richard Frimmel választotta ezt az indulási módot. Ebből a szempontból ezen a téren kétségkívül Dunaszerdahelyen volt a legnagyobb összefogás, ahol a Városunkért Polgári Társulás 25 független képviselő- és polgármes-terjelöltet állítva próbálta leváltani az eddig egyeduralmat gyakorló helyi MKP-t és annak nyolc év óta hivatalban lévő polgármesterét. A helyzetet jól jellemzi, hogy a szerveződés alapítói között egyrészt prominens MKP-tagok is vannak, akiket a párt helyi szervezete minden eszközzel igyekezett kiszorítani a város irányításából, másrészt olyan polgárok csatlakoztak a társuláshoz, akikben a városért való tenni akarás nem párosult a minden áron áhított pártkarrierrel.

A függetlenek polgári szervezettsége az önkormányzati választásokon intő jel az MKP számára. Azt mutatja, hogy nem ajánlott tovább halogatni a pártstruktúra megreformálását. A demokrácia még egy politikai párt zárt hierarchiájában sem jelentheti azt, hogy amit a helyi csoport vagy járási elnökség eldönt, az mindig rendben van. A párt nyitottsága, a szakmaiság felkarolása és a jelöltek rátermettsége közhelynek számít a politikában, de egyelőre korántsem az MKP helyi szervezeteiben.

A szerző bölcsész