Vádat emelt az ügyészség Adam Puškár ellen a Tupý-gyilkosság ügyében

daniel tupy

Vádat emelt az ügyészség Adam Puškár ellen Daniel Tupý egyetemi hallgató meggyilkolása ügyében – erősítette meg a TASR-nek csütörtökön Juraj Chylo, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség szóvivője. A hírről az Aktuality.sk számolt be.

„A Pozsonyi Kerületi Ügyészség ügyésze emberölésben való bűnrészesség miatt emelt vádat A. P. ellen a Pozsonyi I Városi Bíróságon” – tette hozzá Chylo.

A vádlott előzetes letartóztatásban van szökés és elrejtőzés veszélye miatt. Ügyvédje, Michal Ellinger már korábban leszögezte, védence kitart az ártatlansága mellett. Adam P.-t felfüggesztették ügyvédi tevékenysége gyakorlása alól.

Daniel Tupýt 2005. november 4-én este gyilkolták meg a pozsonyi Tyrš rakpart parkjában, amikor késekkel és boxerrel felfegyverkezett csoport támadt rá egyetemistákra a Duna ligetfalui (Petržalka) oldalán. A támadásban több személy megsérült.

A bűncselekmény felzúdulást váltott ki, sokan elítélték az erőszakot és a neonáci megnyilvánulásokat. A rendőrség korábban azt a verziót is vizsgálta, hogy az alvilágnak lehet köze a gyilkossághoz. Az ügyben eredetileg öt ember ellen emeltek vádat, Richard H.-t gyilkosságért 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztés fenyegette, a Pozsonyi I. Járásbíróság azonban 2009 júniusában felmentette a vádlottakat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?