Pozsony. Az alkotmánybírósághoz fordul Rudolf Schuster köztársasági elnök az anyagi szükséghelyzetről szóló törvény miatt, mivel szerinte egyes rendelkezései ellentétesek az alkotmánnyal. A jogszabályt tavaly novemberben fogadta el a parlament, 2004. január 1-jén lépett hatályba.
Utólagos államfői aggályok
Pozsony. Az alkotmánybírósághoz fordul Rudolf Schuster köztársasági elnök az anyagi szükséghelyzetről szóló törvény miatt, mivel szerinte egyes rendelkezései ellentétesek az alkotmánnyal. A jogszabályt tavaly novemberben fogadta el a parlament, 2004. január 1-jén lépett hatályba. Tavaly a törvényt Rudolf Schuster is aláírta, igaz, csak másodszorra, miután a parlament egyes részeit módosította, de akkor még nem voltak alkotmányos aggályai a jogszabállyal szemben. Ez a törvény szabályozza a szociális segély, valamint az ösztönző támogatás összegét is. Schuster alacsonynak tartja a segélyt, melyből szerinte nem lehet fedezni az alapvető létszükségleteket, pedig ezt az alkotmány garantálja. Az alaptörvénnyel ellentétesnek tartja azt is, hogy az egy főre jutó segély összege a családtagok számától függően változik, tehát diszkriminálja a nagycsaládosokat. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.