Újra párbeszéd politikusokkal

Négyévenként, a magyarországi választások előtt már hagyományosan vitafórumokat rendez meghívott magyarországi politikusokkal a Márai Sándor Alapítvány. Ezúttal Dunaszerdahely lesz a rendezvénysorozat színhelye. A találkozók céljairól kérdeztük Hunčík Pétert, az alapítvány elnökét.

Hunčík Péter: „Számos félreértést, talán bizonyos előítéleteket is sikerült magyar és szlovák részről is tisztázni.” Somogyi Tibor felvételeA négy esztendővel ezelőttiekhez képest változott-e a vitafórum célja?

Alapvetően nem, bizonyos hangsúlyaiban viszont igen. Célunk továbbra is az, hogy a magyarországi parlamenti pártok vezetői bemutatkozzanak a szlovákiai polgároknak, elmondják további kisebbségpolitikai elképzeléseiket, s beszéljenek külpolitikai, gazdasági, szomszédpolitikai törekvéseikről. Egyúttal pedig hallgassák meg, hogy minderről miként vélekednek a határon túli magyarok és nem magyarok. Ezek a politikusok különösen a választások előtt nagyon sokat beszélnek a kisebbségi sorban élő magyarokról. Most is, ám a valódi helyzet azért már más, mint korábban. Ugyanis főleg az elmúlt évben és az idén a magyarországi parlament és kormány valóban jelentős erőfeszítéseket tett a határon túli magyarság azonosságtudatának megőrzéséért. Jövőre szoros eredmény várható a magyarországi választásokon, amelyek lényeges átrendeződéssel is járhatnak. Éppen ezért a parlamenti pártok vezetőit hívtuk meg, hiszen az újabb magyar kormány létrehozásában nekik lehet kulcsszerepük. A jelenlegi ellenzéki pártokkal kezdjük a vitafórumot, majd a kormánypártok vezetőit látjuk vendégül.

Csurka István pártja, a MIÉP kapott-e meghívót?

Nem, mert eddigi megnyilatkozásaik, különösen pedig a szeptember 11-i amerikai terrortámadással kapcsolatos állásfoglalásaik egyértelművé tették, hogy a MIÉP nem eurokomform párt. Ezért a józan mérlegelések szerint ők jövőre sem kerülhetnek hatalomközelbe, mert ilyesfajta alku minden bizonnyal veszélyeztetné Magyarország európai uniós tagságát, amelyre – ahogy azt Günther Verheugen legutóbb éppen Párkányban mondta el – 2004-ben reális esélye van.

A vitafórum első vendége a Szabad Demokraták Szövetsége, amelynek parlamenti képviselői nem támogatták a státustörvényt. Nem feszélyezi majd őket ez a tény?

Nyilván ezt is megkérdezik pénteken Szent-Iványi Istvántól, az SZDSZ frakcióvezetőjétől. Magánvéleményem szerint a fenti tény is közrejátszhatott abban, hogy nem Kuncze Gábor pártvezető jön Dunaszerdahelyre, hanem a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke, aki Bukarestben is tárgyalt a státustörvény ügyében, s kiváló kapcsolatai vannak számos szlovák és hazai magyar politikussal.

A kisgazdapárt viszont legalább négy részre szakadt. Tőlük ki kapott meghívót?

Torgyán József. A bírósági döntések alapján ő az FKgP legitim elnöke. Számunkra ez a mérvadó. Torgyán József is elfogadta a meghívásunkat, és novemberben lesz a vendégünk.

Négy évvel ezelőtt és korábban is Pozsony volt ezeknek a rendezvényeknek a színhelye. Miért változtatták meg a helyszínt?

Azért is, mert Dunaszerdahely egyre inkább a szlovákiai magyar szellemi élet egyik központja. Sokan járnak a klubrendezvényekre. És azért is, hogy lehetőséget adjunk a csallóközi, a mátyusföldi és más érdeklődőknek, hogy kérdezhessenek arról, ami érdekli, netán nyomasztja őket. Bízunk abban, hogy főleg a politika iránt érdeklődő végzős gimnazisták is részt vesznek a vitafórumon. A szokásos program második része egyébként nem változik, mert vendégeink Pozsonyban találkoznak hazai magyar és szlovák pártvezetőkkel, parlamenti képviselőkkel.

Harmadszor rendezik meg ezt a vitafórumot. Milyen eredményekkel zárult az előző kettő?

Számos félreértést, talán bizonyos előítéleteket is sikerült magyar és szlovák részről is tisztázni. Négy éve éppen ezen a vitafórumon, valamint a rendezvényeket követő informális találkozókon alakult ki máig tartó szívélyes, olykor baráti kapcsolat az akkori Szlovák Demokratikus Koalíció vezetői és a magyarországi politikusok között, amelynek elmélyüléséhez a Magyar Koalíció Pártja és a mostani rendezvényünknek is jelentős segítséget nyújtó pozsonyi magyar nagykövetség szintén hozzájárult. Akkor kezdődött Orbán Viktor és Mikuláš Dzurinda személyes barátsága is. Ennek máig fontos szerepe van a magyar–szlovák államközi kapcsolatok javulásában. Ezek a kölcsönös bizalmon alapuló személyes kapcsolatok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Szlovákia ne csatlakozzon azokhoz a román törekvésekhez, amelyek újabb kisantant létrehozását szorgalmazzák a státustörvény ellen. Hazánk fél lábbal már a NATO-ban és az Európai Unióban van. Nem lehet érdeke a Magyarországhoz fűződő kapcsolatok megromlása. Ezeken a tárgyalásokon is nagyon fontos szerepet tölthet be az MKP, hiszen miután mégsem lépett ki a kormányból, politikai súlya idehaza és külföldön is megnövekedett.

A Márai Alapítvány az utóbbi időben több olyan találkozót szervezett, amelynek célja a politikusok és a szakértelmiség közötti párbeszéd megteremtése. Miért szorgalmazzák ezt a dialógust?

Hazai magyarságunk józanul gondolkodó részének, vagyis döntő többségének az a meggyőződése, hogy Szlovákia egyetlen lehetséges jövőképe a demokratikus Európa. A csatlakozási folyamat során, de később sem lehet sikeres az a nemzeti kisebbség, amely a nemzeti identitás megőrzését csupán a kultúrára és az oktatásügyre összpontosító, jórészt elszigetőlődő politika révén kívánja elérni. Az ilyen kisebbség féllábú óriás. Nekünk, akárcsak a többségi nemzetnek, ugyanúgy szükségünk van olyan politikusokra, akik például a bankszektorban, a környezetvédelemben, a szociális kérdésekben elismert szaktekintélyek, mert különben önmagukat zárjuk ki fontos országos, sőt államközi döntésekből. Az ilyen politikusoknak alapvető érdekük a szakértelmiségiek és a háttérintézmények támogatása. Mi azt szeretnénk, ha a politikusaink is felismernék ezt az igényt, az értelmiségiek többsége pedig végre rádöbbenne, hogy manapság már nem elegendő, ha valaki időről időre hallatja a véleményét és – már elnézését a kifejezésért – beleugat valamibe, hanem tudásával szuverén és felelősségteljes módon az önmagáéval azonos vagy közeli értékrendet képviselő párt, esetleg civil szerveződés érvényesülését segíti. A Márai Sándor Alapítvány a névadó szellemiségéhez híven az együttgondolkodás megteremtésében főleg a szervező és a közvetítő szerepet vállalja. Abban a szilárd meggyőződésben, hogy így szolgáljuk a leghatékonyabban magyarságunk megmaradását és boldogulását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?