<p>Havonta 15 eurós adókedvezményt biztosítana a kormány az önkéntes nyugddíjpénztári tagok számára, és további, legfeljebb 6%-os kedvezményt kapna a munkaadó – ez lesz az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer két új sarokszáma. </p>
Újra lesz adókedvezmény a 3. pillérben
Pozsony |
A készülő törvényt tegnap mutatta be Jozef Burian, szociális ügyi tárca államtitkára. A pénztártag tehát évente 180 euró befizetést írhat majd le adóalapjából, amivel 34,20 euró adócsökkentést érhet el. Ez mintegy fele csak annak a kedvezménynek, ami 2010 végéig létezett, akkor 398,33 euróval mérséklődhetett az adóalap a harmadik pillérbeli befizetéseknek köszönhetően, ami 75,69 euróval csökkentette az éves adót. A kedvezményt azonban nem kapja meg automatikusan minden pénztártag, csak azok, akik elfogadják az új rendszer szigorúbb feltételeit, ezt a törvény életbe lépése után bármikor megtehetik majd. A megtakarítás kifizetése, illetve a harmadik pillérből származó nyugdíj folyósításának feltételei szigorodnak. Az új szabályozás szerint nyugdíjat legkorábban 60 évesen kaphat a pénztártag, míg jelenleg már 55 évesen kérheti a járadék folyósítását. Megszűnik azonban a minimálisan kötelező 10 évnyi spórolás. Szigorúbbak lesznek a szerződés idő előtti felbontásának feltételei is. Míg napjainkban a pénztártag a teljes befizetés – a munkaadó hozzájárulásával együtt – 80 százalékát kaphatja kézhez, addig az új rendszerben csak az általa befizetett összeghez juthat hozzá, a munkaadó befizetését felosztják a nyugdíjalap többi ügyfele között. Új lehetőség lesz az idő előtti kivét, ebben az esetben az ügyfél újra csak a saját befizetését kapja meg, beleértve a hozamokat is, a munkaadója általi befizetés viszont nem veszik el, de csak a nyugdíjkorhatár betöltése után juthat hozzá. Ez utóbbi Burian szerint sokkal előnyösebb lesz, mint a jelenleg érvényes rendszer. „Jelentősen, mintegy felére csökkentjük az illetékek nagyságát, ettől azt várjuk, hogy emelkedik majd a pénztártagoknak fizetett hozam” – jelentette ki tegnap Jozef Burian. A befizetési alap maximális kezelési költsége a jelenlegi 2,34%- ról jövőre 1,8%-ra csökken, majd 2020-ig fokozatosan 1,2%-ra szorítják le. A kifizetési alap kezelési költsége a jelenleg érvényes 0,998%-ról jövőre 0,9%-ra csökkent, majd 2020-ig fokozatosan 0,6%-ra. (SITA, lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.