Újévig biztos a gyógyszerhiány

Pozsony |

<div>Egyre komolyabb gondot okoz a gyógyszerek kivitele az országból. A betegek egyik napról a másikra a megszokott, sokszor létfontosságú gyógyszereik nélkül maradnak.</div>

A gyógyszerellenőrzési hivatal (ŠÚKL) eredménytelenül próbálta korlátozni a reexportot, a januárban életbe lépő törvénytől vár javulást. Uniós összehasonlításban Szlovákiában szinte a legolcsóbbak az államilag támogatott árú gyógyszerek, ami azt eredményezi, hogy megéri tőlünk exportálni, még akkor is, ha a gyógyszert nem itt gyártják. Emiatt sok gyógyszer eltűnt, amit a ŠÚKL úgy igyekszik kompenzálni, hogy megtiltja a már hiánycikké vált gyógyszerek kivitelét. Általában azonban már későn, így a hiányzó gyógyszerek nem kerülnek vissza. November végén onkológiai és a HIV-betegek gyógykezelésére használt gyógyszerek, véralvadásgátló és asztma elleni szerek kivitelét tiltotta meg. Gyakran hiányoznak neurológiai, pszichiátriai gyógyszerek, antibiotikumok is. „A tiltás gyakorlati haszna nem látszik, sokszor nem tudjuk a kívánt gyógyszert adni a páciensnek, és nem is tudunk neki rendelni” – mondta lapunknak Dávid Gabriella pozsonyi gyógyszerész. A patikák csak a terjesztőkkel vannak kapcsolatban, azok sem tudnak segíteni, mert vannak gyógyszerek, amelyekből csak néhány darabot kapnak havonta. A gyógyszerek reexportja jó üzlet lett. „Vannak kisebb cégek, amelyek nemrég alakultak, és csak ezzel foglalkoznak” – mondta lapunknak Dávid Gabriella. Hozzátette, őket is megkeresték e cégek képviselői, és bizonyos gyógyszerekből nagyobb tételben szerettek volna vásárolni. A hiánygyógyszereket kereső betegeknek sem tud tanácsot adni. „Próbálkozhatnak más gyógyszertárakban, de kicsi az esélye, hogy sikerrel járnak. Vagy átmehetnek Ausztriába, Magyarországra, ahol a receptre felírt készítményt kiadják, de ott a teljes árat kell kifizetni, ami elég borsos” – mondja a patikus. Nemcsak gyógyszerforgalmazó cégek alakultak reexport céljával, hanem gyógyszertárakat is létrehoztak. „Meglepőnek tartom, hogy egy korábban veszteséges gyógyszerforgalmazó a viszonylag stabil hazai piacon három év alatt képes meghétszerezni a forgalmát” – kifogásolja Ondrej Sukeľ, a gyógyszerészkamara elnöke. Az is különös, hogy például egy kétezres lélekszámú községben 2012-ben alapított kis gyógyszertár évente képes megkétszerezni a forgalmát. 2012 volt az az év, amikor lehetővé vált, hogy a patikák is nagyban forgalmazhassanak gyógyszereket. A januártól életbe lépő módosítás javíthat a helyzeten, azt a kamarával közösen dolgozta ki a minisztérium.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?