Újabb menet a taxisok és az Uber között

Pozsony |

<p>Újabb tiltakozó akciókat szerveztek az Uber alternatív taxisszolgálat ellen a fővárosi taxisofőrök. Most minden eddiginél agresszívabb módszert választottak; az érintett hivatalok és minisztériumok ennek ellenére sem akarják korlátozni az Uber működését Szlovákiában.</p>

Tovább folytatódik a fővárosban a taxisofőrök harca az Uberrel. Míg más európai városokban ez a háború autók felgyújtásához és zavargásokhoz vezetett, addig Szlovákiában egyelőre fenyegetésekre korlátozódott a tiltakozás.

Az utast is zaklatták

Az alternatív taxisszolgálat ellen tiltakozó taxisofőrök egy csoportja múlt héten autókkal eltorlaszolta egy Ubernek dolgozó sofőr gépkocsijának útját, teleragasztották autóját „illegal transport” feliratú matricákkal, a sofőrt és az autóban ülő utast pedig megfenyegették, vulgárisan szidalmazták. Az incidensről elsőként a Denník N lap tájékoztatott.

„Jó munka volt!”

Az akcióban részt vevő sofőrök a közösségi portálokon elégedetten tájékoztattak a tiltakozóakciójukról, s állítják, folytatni fogják őket. Meggyőződésük, hogy idővel sikerül rávenni az illetékeseket, hogy korlátozzák az Uber tevékenységét Szlovákiában. Egyelőre úgy tűnik, változás ezen a téren nem várható.

Teljesítik a feltételeket

Az Uber képviselői több alkalommal találkoztak a közlekedési tárca és a pénzügyminisztérium képviselőivel, egyeztettek a vállalkozás feltételeiről, ám eddig a minisztériumok és az illetékes hivatalok egyike sem talált olyan okokat, melyek miatt korlátozni vagy tiltani kellene az Uber tevékenységét. A hivatalnokok állítják, az Uber szintén taxisszolgálatnak minősül, így teljesíteniük kell a törvényes feltételeket.

HÉT HÓNAPIG SEM BÍRTA AZ UBER ELNÖKE

Az Uber állítja, minden sofőrt figyelmeztetnek, hogy meg kell felelniük a szükséges előírásoknak, rendelkezniük kell az előírt engedélyekkel. „Ez a folyamat viszont valamivel lassúbb, ugyanis csak korlátozott számú jelentkező teheti le a vizsgákat, negyedévente egyszer” – idézte az Uber állásfoglalását a Denník N.

Magyarországról távozott

Az Uber egyébként Budapesten megtapasztalta, milyen az, amikor a hivatalok ellenzik vállalkozását. Az alternatív taxisszolgálat sofőrjeit a hivatalok szüntelenül ellenőrizték, sofőrjeinek néhány hétre elkobozták autóik rendszámtábláit, büntetéseket kellett fizetniük. A társaság az ellenőrzéseket érthetetlen zaklatásnak nevezte, végül besokallt, s tavaly július 24-én befejezte tevékenységét Magyarországon. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?