Újabb leváltások

Pozsony |

<p>A kormány tegnap leváltotta a kerületi és körzeti építésügyi és oktatásügyi hivatalok vezetőit.</p>

 

A Pozsonyi Kerületi Építésügyi Hivatal éléről távozott Mede András, helyébe Tomáš Mateička lépett. A Nyitrai Kerületi Építésügyi Hivatal éléről Németh Tündét váltották le, helyére Milan Petrík került. A Nagyszombati Kerületi Építésügyi Hivatal vezetői posztjáról Erik Višňovský távozott, a posztot Ľubomír Antal foglalta el. Kassán Martin Petruško helyére Matej Styk került. A kormány leváltotta a kerületi oktatásügyi hivatalok vezetőit is, többek közt Száz Krisztinát a nyitrai hivatal éléről. Személycserék történtek a statisztikai hivatalban is. Távoznia kellett többek közt Schill István alelnöknek, helyére Juraj Horkayt nevezték ki.

A parlament kedden a Híd jelöltjét, Végh Dánielt választotta a Nemzeti Vagyonalap Felügyelőtanácsának elnökévé. Végh jelölését 135 parlamenti képviselő támogatta. Végh Branislav Bačíkot váltja a tisztségben, aki 2012. április 11-én lemondott posztjáról. Végh Dániel korábban már dolgozott a Nemzeti Vagyonalapnál, volt a pénzügyi és ellenőrzési osztály igazgatója, valamint a végrehajtó bizottság elnöke, neve szerepel a Gorilla-aktákban. A parlament kedden leváltotta az alap felügyelőtanácsának két tagját, Bóna Bertalant, és Jaroslav Ivant. Helyükre Martin Kráľ és Vladimír Liššák ült, mindkettő a Smer jelöltje.

A Kormány Emberi Jogi, Nemzeti Kisebbségi és Nemi Egyenlőségi Tanácsát Miroslav Lajčák külügyminiszter vezeti, elődje a poszton Rudolf Chmel volt. Lajčák szerint elképzelhető, hogy a tanácson belül létrehoznak egy bizottságot, mely a melegek jogaival foglalkozik. (sán, TASR, SITA)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?