Új tanú Simon Anikó meggyilkolása ügyében

Pozsony |

<p>Új tanú bukkant fel a csilizpatasi Simon Anikó meggyilkolása ügyében. A bűncselekmény elkövetésével Dávid B.-t vádolják, aki idén január 6-án végzett a lánnyal annak pozsonyi, Sibírska utcai albérletében. A Pozsonyi I. Járásbíróságon kedden tanúvallomást tett Vladimír S., aki három héten át Dávid B. cellatársa volt. A vádlott állítólag részletesen elmesélte neki, hogy miként hajtotta végre kegyetlen tettét.</p>

Vladimír S. csak azzal a feltétellel vallott, hogy Dávid B. nem lesz jelen a tárgyaláson, mert attól tart, hogy a férfi miatt veszélybe kerülhet a családja.

A tanú elmondta, Dávid B. a gyilkosság napján feketébe öltözött, hátizsákjábab pedig váltóruhát rakott, hogy átöltözhessen, ha az öltözéke véressé válna. A hátizsákot annak a háznak a bejáratánál rejtette el, ahol Anikó albérlete volt. Bekopogott a lány ajtaján, s amikor az megkérdezte, hogy ki van ott, nem válaszolt. Ismét kopogtatott, mire Anikó ajtót nyitott. Dávid B. a földre teperte őt, bekötözte a száját, majd átvitte abba a helyiségbe, ahol megölte. Tette után kereste a lány mobiltelefonját, hogy nyomokat tüntethessen el, de nem találta a készüléket. Átöltözött, és elment a főnöke után. A gyilkosság idején viselt ruháját később elégette, és a lamacsi erdőben elégette. Állítólag azt a későt is eltüntette, amellyel gyilkolt.

Vladimír S. szerint a vádlottnak volt egy késgyűjteménye, a gyilkos fegyver is abból való. Állítólag azt is elmesélte cellatársának, hogy Anikónak volt egy másik barátja, akivel ugyancsak végezni akart. Dávid B. állítólag elárulta, hogy a Sýkora-klán tagja, sőt, azt is felajánlotta Vladimír S.-nek, hogy ügyvédet fogad neki, aki felmenti az ellene felhozott vádak alól. (Vladimír S. ellen lopás, rablás és zsarolás miatt folyik eljárás, valószínűleg vádalkut köt majd.). Dávid B.-nek a cellatárs szerint bevallottan nem volt jó kapcsolata a lányokkal. Rendőr szeretett volna lenni, de nem vették fel az akadémiára, ezért "a másik oldalra állt". A cellában azt is megmutatta a másiknak, hogyan kell valakivel gyorsan vagy lassan végezni, miként kell kínozni. A szüleivel állítólag rossz a viszonya; anyja fél tőle, apja - egy ezredes - pedig verte, önvédelemre oktatta őt.

Vladimír S. azt mondta, azért tesz vallomást, mert bele tudja magát érezni Anikó szüleinek a helyzetébe.

A vádlott védője szerint Vladimír S. tanúvallomása hiteltelen. Miután elvezették a tárgyalóteremből, Dávid B.-t bevezették, és felolvasták neki a másik által elmondottakat. Az elhangzottakon csak nevetett. Tagadta, hogy bármikor is beszélt volna az esetéről, s hogy alvilági kapcsolatai lennének. Közölte: amikor egyszer kimenőről tért vissza a cellába, azon kapta a másikat, hogy a vádirataiban keresgél.
A keddi tárgyalásra további tanúkat is beidézett a bíróság, de többen nem jelentek meg. A per 2011. január 13-án folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?