Új támogatási program indul a hátrányos helyzetű álláskeresőknek

Krajniak
Pozsony |

A hátrányos helyzetben levő álláskeresőknek indít támogatási programot a munkaügyi tárca. Az erre a célra elkülönített 52 millió eurónak köszönhetően több mint 14 ezer állástalanon segíthetnek.

„A most startoló támogatási programunkkal azokon szeretnénk segíteni, akik eleve hátrányos helyzetben vannak a munkapiacon. Ilyeneknek számítanak a gyerekeiket egyedül nevelő szülők, a súlyos egészségi problémákkal küszködők, a pályakezdő fiatalok és az 50 éven felüliek is. Nem feledkeztünk meg azonban a kezdő vállalkozókról sem” – mondta el Milan Krajniak munkaügyi miniszter. Szerinte a most bejelentett programból származó forrásoknak köszönhetően az első támogatottak már november elsejétől kezdve munkához juthatnak. „Becsléseink szerint a jövő év elejéig nagyjából 14 ezer embernek sikerül így munkát biztosítanunk” – állítja a tárcavezető.

Részmunkaidő

Karol Zimmer, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) vezérigazgatója szerint a támogatási program feltételrendszerét úgy állították össze, hogy azok a gyermekeiket egyedül nevelő anyák is könnyen munkához juthassanak, akik csak részmunkaidőben képesek munkába állni. Ez utóbbira így nagyobb támogatással számolnak. „Emellett szándékosan úgy időzítettük a programot, hogy azokon a pályakezdő fiatalokon is segíthessünk, akik idén kerültek ki az iskolákból” – tette hozzá Zimmer. A program egyik lényeges eleme, hogy a támogatott munkahelyre felvettekkel határozatlan időre szóló munkaszerződést kell kötni, ami növeli az esélyét annak, hogy a támogatás lejártát követően a munkáltató nem válik meg tőlük.

Vállalkozók, betanítás

A program három intézkedéscsomaggal számol. Az első a kezdő vállalkozókat támogatja. Erre fejenként 5600 eurót képesek nyújtani, amit egy összegben fizetnek ki. Fontos feltétel, hogy az így beindított vállalkozásnak legalább két évig kell működnie. Ha ezt nem sikerül betartani, a pénz arányos részét vissza kell fizetni.

A második intézkedéscsomag a betanításában segít. „A munkáltatók részéről rengeteg panasz érkezik azzal kapcsolatban, hogy az alkalmazottak betanítása rendkívül költséges. A most induló programban ezért egy-egy alkalmazott betanítására havi 715 eurót fizetünk majd, míg a mentorra, vagyis az alkalmazottat betanító személyre havi 210 eurót. A támogatást legfeljebb négy hónapra nyújtjuk, az egy alkalmazottra számított teljes támogatás felső határa így 3700 euró lesz” – mondta el Zimmer, aki szerint ez a program a 30 éven aluliak számára készült.

A harmadik intézkedéscsomaggal a részmunkaidős állások létrehozását is szeretnék támogatni. „Egy-egy hátrányos helyzetben levő alkalmazottra ez esetben hat hónapra legfeljebb 3300 eurós támogatást fizetünk, azzal a feltétellel, hogy a munkáltatónak a támogatás lejártát követően még minimum három hónapig nem szabad megválnia az adott alkalmazottól” – állítja Zimmer.

Igazságos elosztás

A munkaügyi tárca vezetője szerint a támogatásokat igazságosan szeretnék elosztani az ország egész területére, egy-egy regionális munkaügyi hivatal így átlagosan 300 új állás létrehozására nyújt majd pénzforrást. „Egy-egy vállalkozás legfeljebb négy új alkalmazottra kaphat majd támogatást. Ezzel szeretnék elkerülni azt, hogy az adott régióban rátegye a kezét a teljes támogatási összegre egy nagyobb cég, szeretnénk ugyanis esélyt adni a kisebb vállalkozásoknak is. Ha az adott régióban mégsem lesz igény a támogatásra, akkor a pénzt olyan helyre adjuk majd, ahol nagyobb az érdeklődés” – mondta el Krajniak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?