Új Szó-stúdió: Siker, vagy kudarc a Szövetség?

Tokár Géza és Öllös László az Új Szó-stúdióban
Pozsony |

A szakértők szerint a Szövetség parlamenti esélyei jócskán csökkentek azzal, hogy a Híd vezetése a pártból való távozás mellett döntött.

Öllös László politológus szerint a megyei és önkormányzati választások szempontjából a 2021-ben létrejött magyar gyűjtőpárt, a Szövetség sikeres projektnek tekinthető, hiszen az őszi választáson kiemelkedően magas eredményt ért el. „Az utolsó jó egy év szlovákiai magyar közbeszédét nem célok és teljesítmények, hanem veszekedések és háttérviták uralták” - tette hozzá Öllös. Tokár Géza politológus szerint a Szövetségben jelenleg fennálló helyzet, miszerint távoztak a Híd vezetői, amivel a párt elveszítetette a platform jelentős részét, egy nagyon rossz döntés eredménye. A szakértő szerint a jelen helyzet mindegyik szereplőnek rossz. A szlovákiai magyarság számára elveszett az egységes magyar képviselet lehetősége, a Szövetség tehetséges politikusokat vesztett, a Híd pedig egy olyan egyezséget tudott csak kötni, amellyel nem túl reális a parlamenti bejutása. Öllös azt a kritikát fogalmazta meg a mindenkori magyar párokkal szemben, hogy az 1989 után lefektetett célok, mint a nyelvi-, vagy az alkotmányos egyenjogúság csak nagyon csekély mértékben valósultak meg. Szerinte ez olyan mértékben demotiválja a társadalmunk magyar részét, hogy sokan épp ezek miatt nem mennek el szavazni. A Szövetség potenciális szavazóbázisa szerinte akár a 8-9% között is mozoghatna, azonban egy ilyen eredmény eléréséhez a pártnak meg kellene szólítania az otthonmaradó választókat. A politológus szerint ezt leginkább a regionális szinten ismert és sikeres politikusok aktívabb szerepvállalásával lehetne elérni.

Mindkét politológus felhívta rá a figyelmet, hogy a közvélemény-kutatásokra nem szabad különösebben támaszkodni, hiszen az ügynökségek rendszeresen pontatlanul mérik a magyar pártok támogatottságát. Tokár szerint a jelenlegi helyzetet elnézve a Szövetség csupán kis eséllyel juthat a parlamentbe, a becslések alapján az eredmény 3% körül fog mozogni. Az alacsony választási kedvet eredményező kiábrándultság okát Tokár az elmúlt időszak kaotikus politikai történéseiben látja. A Szövetség egyik hibájának azt tartja, hogy míg 2020-ban az alakuló párt kínálata lehetőséget nyújtott, hogy a liberálisabb és a konzervatívabb szavazók is etnikai alapon, egy pártban találják meg a számukra szimpatikus politikust, addig a Híd jelentős részének kiszakadása újra ideológiai polarizációt eredményezhet. Tokár szerint jelenleg kérdéses, hogy a Szövetségben maradt hidasok mennyire tudják majd tartani a frontot az MKP-val.

A Kékek-Híd néven ismert új formációval kapcsolatban pedig Tokár azt nyilatkozta, elképzelhetőnek tartja, hogy annak ellenére, a pártban szlovák és magyar oldalról is országos szinten ismert politikusok vannak, a leggyengébben szereplő formációk között fog végezni.

A Simon Zsolt nevével fémjelzett Magyar Fórum körüli tömörülés parlamentbe jutásának lehetősége Öllös szerint rendkívül alacsony. Ez annak tudható be, hogy a Szövetség létrejöttekor kihagyták Simonékat, majd a későbbi tárgyalások során sem sikerült megegyezni velük.

A Szövetség szétesésével kapcsolatban gyakran felmerül Gyimesi György neve, hiszen a távozó hidasok számára épp az ő listára való felvétele jelentette az utolsó cseppet a pohárban. Tokár Géza szerint az MKP-nak többek között azért állt érdekében a Gyimesivel kötött egyezség, mivel egy ponton túl kínossá vált számukra, hogy egy párton kívül a parlamentbe jutott magyar politikus törekszik megvalósítani olyan dolgokat, amelyeket az MKP-nak nem sikerült. A szakértők egyetértettek abban, hogy Gyimesi olyan erős karizmával rendelkezik, amely megszólíthatja a választókat. A választási matematika alapján Gyimesinek a Szövetségre leadott szavazatok nagyjából 3%-át kellene megszereznie, ami ebben az esetben 6000 karika körül mozog, hogy a 150. helyről az elsőre jusson. Ezt egyéni kampányával gond nélkül megszerezheti, Tokár pedig annak a lehetőséget sem zárta ki, hogy a jövőben átvegye a párt vezetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?