Új stratégiával készül a Kerekasztal

Érsekújvár |

<div>Nem szívja el a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala elől a levegőt az MKP által kezdeményezett magyar&ndash;magyar párbeszéd, melyen a Híd és a szlovákiai magyar civilek is részt vesznek. Mi több, a Kerekasztal és több tagszervezete is részt vesz rajta &ndash; jelentette ki Tokár Géza, az ernyőszervezet vezetője.</div>

A Kerekasztal a hétvégén tartotta éves konferenciáját Érsekújvárban, az egyik fő feladata az volt, hogy az ernyőszervezet definiálja önmagát. Az első napon, pénteken oktatási és forrásteremtési kérdéseket vitattak meg, szombaton a civil szektor – így a Kerekasztal – céljai és lehetőségei kerültek górcső alá.Tokár szerint a konferencia fő tanulsága az, hogy tudatos, konkrét működési stratégiát kell kidolgoznia a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának. Emellett megfelelően el kell magyarázni és közvetíteni a működését is, mivel kulcsfontosságú területeken végez szakmai tevékenységet, és nagy igény van a munkájára. A szóvivő lapunknak azt mondta, decemberre készülhet el a stratégia, amely a részletes feladatokat tartalmazza, és az ezekhez kapcsolt határidőket is. Civilebb Kerekasztal Tokár Géza kimondottan örül a tervezett magyar–magyar párbeszédnek az MKP és a Híd között, főleg annak, hogy elkezdődhet a párbeszéd alapú politizálás. Az egyeztetéssorozat szerinte nem ütközik az ernyőszervezet tevékenységével, csak azt a feladatot veszi el tőlük, hogy egy asztalhoz ültessék a politikusokat. Hozzátette: az ernyőszervezetnek számtalan feladata van ezen kívül is, például a szakmai alapú érdekérvényesítés, jogi és emberi jogi ügyek, a tagszervezetek képviselete és hangjuk közvetítése magasabb fórumoknak vagy az érdekérvényesítő mozgalmak motiválása. Megerősítette: a Kerekasztal is meghívást kapott a magyar–magyar párbeszédre, és részt is vesz rajta.  In memoriam Tóth Károlyt díjazták A konferencián minden évben kiosztják a Civil Társadalom Fejlesztéséért díjat is. Az elismerést idén in memoriam Tóth Károly, a Kerekasztal egykori szóvivője, a Fórum Intézet volt igazgatója és több polgári kezdeményezés elindítója kapta, életművéért és a civil társadalomért végzett áldozatos munkájáért. Petőcz Kálmán méltatásában rámutatott, Tóth Károly öröksége tovább él a társadalomban. Sándor Eleonóra, a díjazott özvegye arra hívta fel a figyelmet, hogy az életmű is jelzi, fel kell lépni a gyűlöletkeltés ellen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?