Új repülőket ajánlottak fel az oroszok a kormánynak

Pozsony |

<p>Robert Ficónak a júniusi moszkvai látogatása során felkínálták, hogy lecserélheti a jelenlegi kormánygépeket újabb és modernebb orosz repülőgépekre.</p>

A szerdai parlamenti ülésen szóba kerül majd a miniszterelnök oroszországi látogatásáról készült jegyzőkönyv, amelyből kiderül, hogy az orosz fél felajánlotta a szlovák kormánynak, hogy lecserélhetné elöregedett kormánygépeit – egy Sukhoi Superjet 100-ast és egy Tu 204-300-st kínáltak fel. A Belügyminisztérium megerősítette, hogy foglalkozik az ajánlattal, ám Robert Kaliňák szerint csak akkor történik meg a repülőgéppark frissítése, ha azt az egész politikai spektrum jóváhagyja.

Szlovákia már huzamosabb ideje gondokkal küszködik Tupolev 154-es repülőgépe miatt. Legutóbb az oroszországi Szamarában került javításra, s a javítás időtartama alatt két kisebb Jak 40-essel oldották meg a kormány utazásait. Ezek azonban azok nem képesek hosszabb utat megtenni egyetlen tankolással.

Az osztrák Fokker vállalat két középnagyságú Fokkert ajánlott a két Jak 40-es helyett, Szlovákia 7,5 milliós felárat kellene, hogy fizessen értük. Egy másik ajánlat is érkezett, Svájc Airbusokat kínált fel, amelyek azonban jóval meghaladnák a hétmilliós összeget. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?