Új magyar pártot akar a volt SaS-es

Pozsony |

<p>Közeledés vagy további elaprózódás? Lehet, hogy 2016-ban nem közös magyar szavazólista várja a választókat, hanem három vagy még több magyar párt közül választhatnak. Somogyi Szilárd új baloldali magyar párt alapításán gondolkodik.</p>

 

Amíg a Híd és az MKP megpróbálná megkeresni az utat a közös lista vagy a koalíció felé, addig újabb magyar pártok jöhetnek létre. Pletykaszinten több próbálkozásról hallani, az egyik Somogyi Szilárdé.

Az SaS volt képviselője bejelentette, hogy pártalapításon gondolkodik. „Szívesen részt vennék egy olyan párt alapításában, amely elsősorban a bérből élők érdekét védené” – mondta lapunknak. A leendő pártot nem nevezné baloldalinak, de nem is tiltakozik ellene, ha így emlegetik „Több jelzést kaptam, hogy új kisebbségi pártot hozzak létre. Bogarat ültettek a fülembe” – tette hozzá, de az ötletgazdákat nem árulta el a politikai karrierjét liberálisként kezdő politikus.

Somogyi „magán népi konzultációt” indított, s hat hónapot adott magának, hogy eldöntse, belevág-e a pártalapításba. A Híd és az MKP politikusai nem örülnének ennek. „Ha azt mondjuk, hogy a szlovákiai magyaroknak már az is problémát okoz, hogy két párt van, akkor a harmadik még nagyobb zavart fog kelteni a fejekben” – nyilatkozta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke. Bárdos Gyula, az MKP OT elnöke nem tartja jó és időszerű ötletnek, ha ilyen irányultsággal alakulna új párt.

„Baloldali pártnak nem adok semmi esélyt, se Somogyival, se nélküle” – mondta lapunknak Ravasz Ábel politikai elemző. Szerinte a politikai helyzet azon múlik, hogyan alakul az MKP sorsa. Ha egységes marad és megerősödik, akkor nagy valószínűséggel marad a két párt.

További részletek az Új Szó szombati nyomtatott kiadásában!

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?