Új korszak – elavult könyvtárak

Ha a hazai könyvtárak a jövőben lépést szeretnének tartani a korral, nem marad más számukra, mint hogy saját maguk nézzenek bevételi források utánSomogyi Tibor felvételeLuxuscikkeket kínálnak ugyan, de sajnos az ország könyvtáraira, anyagi helyzetükre korántsem alkalmazható a könyvekkel kapcsolatban használt jelző. Igaz, a nem túl rózsás gazdasági helyzet nem csupán a könyvtárakat sújtja, hiszen olyan ágazatokra sem jut elegendő pénz, amelyek esetében életbevágóan fontos lenne – például az egészségügyben. ĺgy aztán nem meglepő, hogy a hazai könyvtárak helyzete valahol nagyon-nagyon hátul helyezkedik el a megoldandó gondok listáján.

Nagy többségük pénzhiánnyal küzd, alig-alig tudják új kötetekkel gyarapítani az állományukat, a modern technológiák bevezetése pedig szinte utópiának tűnik számukra. Ilyen körülmények között nehéz megfelelni a kor, az olvasók elvárásainak. Ennek tükrében egyáltalán nem hat meglepetésként az a tény, hogy Szlovákiában az utóbbi esztendőkben csökkent a könyvet kölcsönzők száma.

Míg a kilencvenes évek elején az ország lakosságának csaknem tizennyolc százaléka látogatta a könyvtárakat, addig egy évtized elmúltával számuk megcsappant: ma már a lakosságnak nem egészen tizenhárom százalékának van érvényes, könyvtárhasználatra feljogosító olvasói igazolványa.

Azok a könyvtár, amely kedvező körülmények között dolgozik, szinte fehér hollónak számít. A legtöbb intézmény a célnak nem megfelelő épületben működik, s nem csupán a könyvállomány bővítésének gondjaival küzdenek, hanem munkaerőhiánnyal is. Megfelelő fiatal szakemberekben nincs hiány, ám ők az egyetemen olyan magas szintű képesítést szereznek, hogy azzal sokkal jobban fizetett állásokat választhatnak maguknak, mint a nevetségesen alacsony jövedelmet kínáló könyvtárosságot.

A könyvtárak helyzetén az sem sokat javított, hogy két évvel ezelőtt megszületett az új, könyvtárakról szóló törvény, sőt létezik egy Központi Könyvtártanács is, amely a kulturális tárca tanácsadó szervezete. Az említett könyvtártanács ugyan kidolgozott egy stratégiai programot a könyvtárak számára, valamint egy következőt a könyvtárak elektronizációjáról, az Internet-hozzáférhetőség biztosításáról. A programmal tulajdonképpen a szakmabeliek szerint semmi gond nincs, rámutat a szlovákiai könyvtári rendszer hiányosságaira is, csupán egy kérdésre nem válaszol: honnan lehetne a gondok megoldására szükséges anyagiakat előteremteni. A stratégiai program nem foglalkozik azzal sem, hogy a hazai könyvtárak száma és struktúrája megfelelő-e vagy éppen ellenkezőleg.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a közigazgatási reform értelmében a könyvtárak átkerülnek az önkormányzatok hatáskörébe. A fenntartásukhoz szükséges anyagiakat tehát az önkormányzatoknak kell előteremteniük. S ha ezt az önkormányzatok vállalják is, kevés a valószínűsége annak, hogy például a könyvállomány bővítéséhez szükséges pénzt is biztosítani tudják majd.

Annak a veszélye az illetékesek szerint nem fenyeget, hogy egyes könyvtárak megszűnnek: egy-egy intézmény megszüntetéséhez vagy összevonásához ugyanis az önkormányzatoknak a kulturális tárca engedélyére is szükségük lesz.

Ha azonban a hazai könyvtárak a jövőben lépést szeretnének tartani a korral – pontosabban szólva megpróbálkoznának a sokéves lemaradás legalább részleges behozásával –, nem marad más számukra, mint hogy saját maguk nézzenek bevételi források után. Nincs túl sok választási lehetőségük, mert például az érvényes nemzetközi előírások alapján az alapszolgáltatásaikat díjmentesen kell kínálniuk az olvasóknak. Szakemberek szerint a nem ingyenes könyvtári szolgáltatások díjának emelése is alaposan meggondolandó, mert ezzel esetleg ellenkező hatást váltanak ki: azokat az olvasókat is leszoktatják a könyvtárlátogatásról, akik mostanáig igénybe vették szolgáltatásaikat.

Megoldást jelenthetnének a könyvtárak anyagi helyzetének javítása szempontjából a szponzorok. Sajnos azonban Szlovákiában egyelőre nem igazán divatos a vállalkozók körében olyan látszólag egyáltalán nem látványos területet szponzorálni, mint a könyvtárak. Nyugat-Európában ennek – tájainkkal ellentétben – már komoly hagyományai vannak, ott kifejezetten megtiszteltetést jelent egy-egy ilyen intézmény anyagi támogatása. Szóba jöhetnek esetleg a különböző alapítványok, amelyeknél a könyvtárak is pályázhatnak támogatásra. Ám az alapítványok száma korlátozott, a pályázók száma pedig a – kulturális élet valamennyi területéről – óriási, így ha nem is lehetetlen, hogy egy-egy könyvtár ilyen úton jusson pénzhez, az mindenesetre elképzelhetetlen, hogy valamennyi szlovákiai könyvtár pályázati támogatás révén oldja meg vagy legalább enyhítse az anyagi gondjait.

Kétségbeejtőnek nevezhető az internet-hozzáférhetőség is a könyvtárakban. Ma, az informatika korában, Szlovákiában 160 Internet-hozzáférést biztosító számítógép jut 2600 közkönyvtárra. A tudományos és egyetemi könyvtárakban valamivel jobb, de korántsem kielégítő a helyzet.

Hogy mikorra várható változás, előrelépés, egyelőre bizonytalan. Pedig talán nem ártana tudatosítani: a könyvtárak nyújtotta szolgáltatások nem látványosak, ám nagymértékben hozzájárulhatnak az szellemi fejlődéshez, gyarapodáshoz – azt pedig egyetlen társadalom sem engedheti meg magának, hogy erről lemondjon. (t, e)