Új egészségügyi törvény

Pozsony. „Az egészségügyi ellátásért az államnak, az orvosoknak és a biztosítónak kell vállalnia a felelősséget” – mondta tegnap Rudolf Zajac egészségügyi miniszter. Ennek tükrében készítette elő a tárca az egészségügyi ellátásról szóló törvényt.

Pozsony. „Az egészségügyi ellátásért az államnak, az orvosoknak és a biztosítónak kell vállalnia a felelősséget” – mondta tegnap Rudolf Zajac egészségügyi miniszter. Ennek tükrében készítette elő a tárca az egészségügyi ellátásról szóló törvényt. A jogszabály egyebek mellett tartalmazni fogja, hogy kik azok, akik az egészségügyben dolgozhatnak; aki önállóan akar dolgozni, engedéllyel kell rendelkeznie, amelylyel igazolja, hogy képes ellátni munkáját. Az orvosoknak nem kell körzetet vállalniuk, ezzel nagyobb lesz a konkurencia, és – a tervek szerint – javul a gyógyítás minősége. Megszűnik a kötelező kamarai tagság. Új besorolást készítenek az egészségügyi intézetekről: ambuláns, vagyis bejáró, ezenkívül intézeti gyógykezelésről és gyógyszerészeti kezelésről rendelkezik majd a törvény. A kórházak besorolása is változik, általános, speciális és oktató – egyetemi – intézetek lesznek. (ncs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?