Új dékánja lesz a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Karának

Nyitra |

<p>&bdquo;A dékánválasztás mindig kiemelten ünnepélyes esemény egy kar életében&rdquo; &ndash; mondta Dr. László Béla egyetemi tanár, a Közép-európai Tanulmányok Karának alapító dékánja a KeTK akadémiai közösségének ülésén, ahol az új dékánjelölt, Dr. Bárczi Zsófia egyetemi docens mutatta be a kar fejlesztésére vonatkozó tervezetét.</p>

Bárczi Zsófia 2012-től külkapcsolatokért és fejlesztésért felelős dékánhelyettesi pozíciót tölt be a KeTK-en, és a szerdai választásokon egyetlen jelöltként indult. A nagy létszámban megjelent akadémiai közösség érdeklődéssel hallgatta a délelőtt 9-től kezdődő bemutatkozó prezentációt, amely az intézmény eddigi működésének áttekintésén túl kitért a tudományos teljesítmény kérdéseire és az oktatásfejlesztés lehetőségeinek vázolására is. A tervezet ismertetését követően a kari szenátus elnökasszonya, Dr. Sándor Anna egyetemi docens nyilvános vitára szólította fel a jelenlevőket, akik hozzászólásokkal és kérdésekkel fordulhattak a jelölthöz. A közösség soraiból felszólalt többek között az egyetem rektora, Dr. Ľubomír Zelenický egyetemi tanár is, aki kérdései megválaszolása után a támogatásáról biztosította a jelöltet, valamint megköszönte a KeTK jelenlegi dékánja, Dr. Komzsík Attila eddigi munkásságát. A dékánjelöltet támogatásáról biztosította a kar jelenlegi dékánja, Komzsík Attila és a kar alapító dékánja, Dr. László Béla, egyetemi tanár is.

A dékánválasztás a délutáni szenátusi ülés keretein belül zajlott le. A dékánjelölt röviden összefoglalta a szenátustagok előtt a délelőtt folyamán elhangzott beszéde főbb pontjait, majd ismét lehetőség nyílt a felmerülő kérdések megfogalmazására. Végül szavazásra került sor, melynek eredményeképpen Dr. Bárczi Zsófiát választották meg a Közép-európai Tanulmányok Kara új dékánjává. Bárczi Zsófia a rektor által történő kinevezése után április 1-jétől kezdi meg dékáni tevékenységét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?