Uhrík feljelentést tett Matovič ellen

Milan Uhrík

Milan Uhrík (ĽSNS) európai parlamenti képviselő büntető feljelentést tett Igor Matovič (OĽaNO) ellen. Azt állítja, hogy a kormányfő egy szerdai (június 10.) sajtótájékoztatón nyilvánosan kifejezésre juttatta, hogy szimpatizál az egykori Nemzetiszocialista Német Munkáspárttal (NSDAP).

„Azt hiszem, az NSDAP volt a legnagyobb politikai párt, és hogyha egy politikai párt minőségét a taglétszám határozza meg, akkor a mi ambíciónk, hogy nagyobb tagbázisunk legyen, mint az NSDAP-nek volt, amely úgy 25 millió főből állt” – reagált a kormányfő az említett sajtótájékoztatón az OĽaNO taglétszámát firtató újságírói kérdésre.

Az EP-képviselő szerint Matovič személyes ambíciójának adott hangot, amely abból áll, hogy felül akarja múlni az NSDAP-t. „Vagyis valószínűleg pozitív példának tekinti, legalábbis ezen a téren” – tette hozzá Uhrík.

„Egyes médiatermékek és a Smer évek óta azzal az illúzióval hülyítik az embereket, hogy egy párt annál jobb, minél több tagja van. Szándékosan használtam ezt az abszurd példát, bízva abban, hogy legalább ezáltal megértik majd egyesek, hogy a mennyiség nem garantálja a minőséget. Nem egy példát említhetnék - NSDAP, Smer-SD, SNS... De néhányan láthatóan most sem képesek megérteni azt, hogy hiperbolát használtam, vagy pedig azt a tényt, amelyre fel akartam hívni a figyelmet” – reagált Uhrík állításaira a miniszterelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?