Uhliarik bársonyszéke még stabil lábakon áll

Pozsony |

<p>Ján Figeľ, a KDH elnöke szerint a pártja által jelölt Ivan Uhliarik egészségügyi miniszter a Pfizer gyógyszergyárnak kedvező decemberi döntésével a gyógyszerforgalmazás terén tapasztalható monopolhelyzetet kívánta megtörni – legalábbis annak az egy konkrét kötelező védőoltásnak a piacán, melyet engedélyezett.</p>

Figeľ  nem lát problémát a soha nem látott gyorsaságú, egynapos jóváhagyási procedúrában. Elmondása szerint Uhliarik az esetről múlt héten kétszer is egyeztetett Iveta Radičová miniszterelnökkel, így nem várja azt, hogy miniszterének távoznia kellene a kabinetből.
Hasonlóan vélekedik az eset végkimeneteléről Robert Fico is, a Smer elnöke szerint viszont más okból lesz ilyen végeredménye a botránynak. Fico úgy véli, Radičová túl gyenge ahhoz, hogy vissza merje hívni a panamagyanúba keveredett Uhliarikot. Az ellenzéki párt elnöke szerint egyértelmű, hogy visszaélésről van szó, a miniszternek távoznia kellene.
A kormányfő egyébként ma kíván ismét egyeztet egészségügyi miniszterével. Kérdéses, a Hayek-ügy után Radičovának ezúttal sikerül-e a visszahívnia a tárcavezetőt. A Hayek-alapítvány körüli botrány kirobbanásakor a kormányfő határozottan azon az állásponton volt, hogy a két érintett államtitkárnak távoznia kell, később, mivel az őket jelölő pártok ebbe nem egyeztek bele, visszakoznia kellett. A menesztéseket a miniszterelnök pártja, az SDKÚ sem erőltette. A kereszténydemokraták teljes mértékben kiállnak miniszterük mellett, szerintük szóba sem jöhet eltávolítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?